Pesti Srácok

Kövér László: az energetikai függés megoldása nem vezethet egy másik egyoldalú függés kialakulásához

Kövér László: az energetikai függés megoldása nem vezethet egy másik egyoldalú függés kialakulásához

Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban, a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken. A pozsonyi házelnöki találkozón központi témaként a régió biztonsági helyzete, az ukrajnai háború, valamint az energiaválság és az illegális migráció volt terítéken.

A magyar házelnök a találkozót úgy értékelte, hogy az közelebb vitte a résztvevőket egymás álláspontjainak megértéséhez, valamint a találkozó lehetőséget adott annak megerősítésére is, hogy a visegrádi négyek nagyon fontos regionális összetevői az európai együttműködésnek. Ez utóbbival kapcsolatban rávilágított: a V4-es együttműködés tartós sikerének az a titka, hogy azokban a témákban keresik az együttműködést, amelyekben több a közös, mint az elválasztó elem, és megpróbálják elkerülni azokat a kérdéseket, amelyekben különböznek a vélemények.

Kövér László a napirendre vett témákról elmondta: az egyik stratégiai témában, az orosz–ukrán háború jelentette biztonsági kihívások tekintetében az a stratégiai egyetértés teremtette meg a közös nevezőt, hogy egyrészt mindannyiunknak az a célja, hogy Oroszország ambíciói ne fenyegethessék a térségünket, másrészt pedig ehhez elengedhetetlenül szükség van egy szuverén és demokratikus Ukrajna létére. A házelnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország olyan rendkívüli mértékű humanitárius akciót valósít meg a háború kitörése óta, amilyenre eddig soha nem kényszerült. Az Országgyűlés elnöke beszélt az illegális migráció problémájáról is, rámutatva, hogy ez folytatódik, és a háború mellett továbbra is befolyásolja a térség biztonságát.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Kövér László. Kifejtette: tavaly az egy évvel korábbihoz képest csak Magyarországot tekintve – amelynek egyébként erősen védettek a határai – több mint megduplázódott, 120 ezerről 270 ezerre nőtt a határról visszafordított illegális migránsok száma.

– szögezte le. Kiemelte: az illegális migráció visszaszorításától alapvetően függ az, hogy meg lehessen őrizni a schengeni térség működtetését, ez utóbbi pedig a térség gazdasági működésének egyik feltétele. A házelnök az energiaválsággal és az arra adható válaszokkal összefüggésben hangsúlyozta: egyidőben és úgy kell megoldani az energetikai függés problémáját, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést, valamint a megoldáskeresés során tekintettel kell lenni az egyes országok specifikus helyzetére is.

A pozsonyi parlamenti elnöki találkozó résztvevői egy közös nyilatkozatot is elfogadtak. Ebben egyebek mellett kijelentik, hogy a közös érdekek hatékony eszközeként tekintenek a V4-es együttműködésre, határozottan elítélik az Ukrajna ellen folytatott háborút, és kiállnak az ország szuverenitása és területi integritása mellett, valamint megerősítik elkötelezettségüket az Ukrajnát célzó segítségnyújtás mellett az egyes V4-tagországok szuverén döntései alapján. A nyilatkozatban megerősítik azt is, hogy a V4-es országok közös érdeke egy erős, koherens és hatékony Európai Unió, az energiaválsággal összefüggésben pedig hangsúlyozzák az uniós tagállamok közti egység és szolidaritás fontosságát, ugyanakkor az energetikai függőség megszüntetése tekintetében elismerik a diverzifikáció kihívásait regionális kontextusban. A dokumentumban aggodalmukat fejezik ki az illegális migráció növekedése miatt, és elengedhetetlenül szükségesnek tartják az EU külső határainak megerősítését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Filep István

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.