Pesti Srácok

Lázár Jánosék 2023-ban nagy változásokat terveznek – Jöhet egy új, egységes MÁV–Volán menetrend

null

Lázár János építési és beruházási miniszter egy interjúban közölte, hogy 2023-ban nagy változásokat terveznek, amiről rövidesen a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök fog tájékoztatást adni - írja az Infostart.

Lázár János a hódmezővásárhelyi rádiónak adott interjúban közölte, hogy új építési és beruházási törvény készül, valamint a gondolat megszületéséről a kulcs átadásáig újraszabják az építésügy, az örökségvédelem és a településkép kérdésköreit.

A miniszter azt mondta: nagyon sok minden meg fog változni, ugyanis újraszabják többek között azt is, hogyan kell létrehozni egy sport- vagy egészségügyi létesítményt. A cél, hogy minőségibb, fenntarthatóbb és finanszírozhatóbb beruházásaik legyenek – adta hírül az Infostart.

– fogalmazott Lázár János, hozzátéve, hogy Magyarország minden harmadik beruházása állami beruházás, és ezek mindegyike most az ő tárcájánál van.

Mint mondta, Magyarország legnagyobb munkaadója most ő, beleértve, hogy közlekedési miniszterként a MÁV és a Volán összesen 57 ezer munkavállalója tartozik hozzá. Az utóbbival kapcsolatban kijelentette, hogy szeretné olcsóbbá és jobban szervezetté tenni a szolgáltatást, ezért egy új, egységes MÁV-VOLÁN menetrend van készülőben.

– tette hozzá Lázár János.

(Infostart / Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.