Pesti Srácok

Madeleine McCann szülei beleegyeztek a DNS-tesztbe – Állítólagos megkerült lányuk egy német pedofil áldozata lehet

null

Az eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei beleegyeztek, hogy a magát a gyermeküknek valló lengyel nő DNS-tesztet csináltasson – írja a Blikk. A 21 éves Julia Faustyna idén februárban vált internetes szenzációvá, miután a közösségi médiában @iammadeleinemccann néven kezdett el posztolni.

Julia Faustyna több képpel, köztük az íriszhiba hasonlóságával próbálta igazolni az állítását, hogy ő Madeleine McCann, aki mintegy 15 évvel ezelőtt, hároméves korában tűnt el egy portugáliai vakáción. Mint ismert, kezdetben a szülőket vádolták azzal, hogy megölték gyermeküket, majd valahol elrejtették a tetemét, később azonban egy Christian Brückner nevű pedofil szexuális bűnöző is a nyomozók látóterébe került, aki ebben az időben a Praia de Luz üdülőhelyen ezermesterként dolgozott. Julia Faustyna több posztjában is utal arra, hogy egy német pedofil áldozata lett.

A hatóságok jelenleg is nyomoznak a 45 éves Brückner ügyében, akit 2022 áprilisában hivatalosan is gyanúsítottként azonosítottak a McCann-ügyben. A férfi jelenleg hétéves büntetését tölti, amiért 2005 szeptemberében megerőszakolt egy 72 éves nőt az üdülőhelyen.

Forrás: blikk.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.