Pesti Srácok

Megérkezett Törökországba az Egyesült Államok két mentőcsapata

null

Már Törökországban van az Egyesült Államok két, nagy létszámú kutató-mentő egysége, hogy segítsék a török hatóságokat a földrengés utáni munkában - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának koordinátora szerdán. John Kirby sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a két csapat egyenként 90 emberből áll. Hozzátette: továbbra is folyamatosan egyeztetnek a török partnerrel a szükséges segítségről.

Ezzel egy időben Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a NATO főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén a törökországi mentőakcióval kapcsolatban tudatta, hogy az amerikai fél helikopterekkel is segít, hogy elérjék az elszigetelt településeket. A külügyminiszter közölte, hogy az Egyesült Államok a földrengés szíriai károsultjainak partner civilszervezeteken keresztül nyújt segítséget. Szíria és az Egyesült Államok között jelenleg ugyanis nincsenek diplomáciai kapcsolatok.

Blinken beszámolt arról is, hogy mindkét országba érkeztek tapasztalt vészhelyzet-elhárítók, mérnökök, veszélyes anyagokhoz értő szakemberek, és egészségügyi személyzet.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá az amerikai tárcavezető.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.