Pesti Srácok

Megváltoztatja csaknem 60 éve használt logóját a Nokia

null

Megváltoztatja csaknem 60 éve használt logóját a finn Nokia, ezzel jelezve a telekommunikációs berendezéseket gyártó cég agresszív növekedési szándékát – ismertette vasárnap Pekka Lundmark vezérigazgató. A vállalat új jelképe öt különböző alakzatból áll, amelyekből a Nokia szó olvasható ki a korábban használt kék logó helyett.

A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Lundmark elmondta, hogy a márkát eddig okostelefonokkal hozták összefüggésbe, de ma már a Nokia vállalati technológiával foglalkozó cég. A vezérigazgató az évente megrendezett, hétfőn Barcelonában kezdődő Mobiltelefon Világkongresszus (MWC) előtt beszélt erről. Lundmark 2020-ban vette át a gazdasági nehézségekkel küszködő finn vállalat irányítását, majd háromlépcsős stratégiát vázolt fel a cég ügyeinek rendezésére. A Nokia továbbra is szem előtt tartja szolgáltatási üzletága növelését; fő súlypontja a jövőben távközlési berendezések értékesítése lesz más vállalkozásoknak. Nagyobb informatikai cégek gyakran társulási megállapodásokat kötnek olyan – telekommunikációs berendezéseket gyártó – cégekkel, mint a Nokia magán 5G hálózatok, illetve automatizált üzemek felszereléseinek biztosítására, főleg a feldolgozóipari ágazatban tevékeny ügyfeleiknek.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.