Pesti Srácok

Titokban tárgyalhatott az amerikai pénzekről Márki-Zay és Korányi a választás előtt

Titokban tárgyalhatott az amerikai pénzekről Márki-Zay és Korányi a választás előtt

A dollárbaloldal „pénztárnoka”, Korányi Dávid nemcsak Alex Sorossal, hanem Márki-Zay Péterrel is találkozhatott Németországban a választás előtt. Nyilván nem véletlen, hogy Korányi 2022. február 20-án bizonyíthatóan Münchenben tartózkodott, majd másnap Márki-Zay is bejelentette, hogy – Berlin mellett – Münchenbe utazik. Korányi és Márki-Zay müncheni túrája után pedig azonnal, február 24-én meg is érkezett az első amerikai utalás az ellenzékhez – írja a Magyar Nemzet a Drót.infóra hivatkozva.

Az Amerikából fizetett baloldal plakátarcáról, Korányi Dávidról kiderült, hogy több mint egy éve nem járt Magyarországon. A nagy lebuktató hadműveletet pedig nem más vezényelte le, mint Korányi szupermodell felesége, aki az RTL Klubnak elárulta, hogy 2021 szeptembere óta nem utaztak haza. Az információ első látásra azért tűnhet homlokráncolóan érdekesnek, merthogy Karácsony Gergely 2022. november 30-ig főtanácsadóként foglalkoztatta Korányit, aki tehát ezt a feladatkörét távmunkában látta el. Csakhogy időközben létrehozta azt az Action for Democracy nevű szervezetet, amelyik az Amerikából utalt 3 milliárd forintnyi dollárt csatornázta be Márki-Zay Péter – Orbán Viktort gyalázó, migránsszámlálós – „kultúraváltó” kampányába.

Adódik tehát a kérdés, hogy ha Márki-Zay előválasztási győzelmét követően Korányi nem járt Magyarországon, akkor mégis hol és mikor egyezhetett meg egymással a guruló dollárok botrányának két kulcsfigurája? A lap szerint a válasznak pofonegyszerűnek kellene lennie, Márki-Zay ugyanis folyamatosan azt hangoztatja, hogy minden idők legátláthatóbb kampányát folytatta. Ezért végighallgattuk az Átlátszó Podcast 2022. december 2-i műsorát, amelyben Hont András többször is rákérdezett kettejük találkozójának időpontjára. Ezek a részletek szó szerint:

PestiSracok facebook image

Majd az első kísérletét követően Hont még egyszer tisztázni akarja az átláthatóság szobrának modellt álló Márki-Zay Péterrel, hogy akkor pontosan mégis mikor találkozott Korányival:

Fontos rögzíteni, hogy az Átlátszó újságírója végig a személyes találkozóra kérdez rá, Márki-Zay Péter pedig egyszer sem cáfolja vagy igazítja ki, hogy az előválasztási győzelmét követően személyesen nem is érintkezett Korányival, hanem mondjuk csak telefonon egyeztettek volna. Csupán annyit állít, hogy fogalma sincsen, a 2021. október 17-i előválasztási győzelmét követően – de még 2022. április 3-át megelőzően – mikor találkoztak egymással. Ez viszont azért különös, mert ha hihetünk Korányi szupermodell feleségének, hogy 2021 szeptemberét követően nem jártak Magyarországon, akkor a személyes megbeszélésnek külföldön kellett létrejönnie.

A Magyar Nemzet megszerezte Korányi Dávid külföldi utazásainak listáját, amelyből kiderül, hogy 2022. február 18-a és 20-a között jelen volt a Münchenben megrendezett Security Conference elnevezésű biztonságpolitikai fórumon. Márki-Zay Péter pedig 2022. február 21-én posztolta, hogy Németországba látogat, a megemlített két városból az egyik pedig éppen az a München, ahol egy nappal korábban Korányi még bizonyíthatóan ott tartózkodott. Ráadásul a páros müncheni túrája után szinte azonnal, február 24-én meg is érkezett az első amerikai utalás az ellenzékhez.

Konkrét bizonyíték hiányában azt persze a Drót.info sem állítja, hogy Márki-Zay Péter a németországi útját arra használta volna fel, hogy nem nyilvános keretek között Korányi Dáviddal egyeztessen. Az időpontok gyanús közelsége önmagában ugyanis ezt még nem bizonyítja. Ugyanakkor az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay a londoni útját arra használta fel, hogy a hivatalos program mellett titokban találkozzon Bajnai Gordonnal, aki szintén kulcsszereplője a guruló dollárok botrányának, hiszen a Bajnaihoz köthető DatAdat-cégcsoporthoz – Márki-Zay mozgalmán keresztül – 1,4 milliárd forintnyi „mikroadomány” került. Az tehát már igenis bizonyítható, hogy Márki-Zay legalább egy külföldi útját titkos egyeztetésre használta.

Az eredeti cikk a Drót.info oldalán érhető el.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.