Pesti Srácok

Több halálos áldozata és sérültje van a Michigani Egyetemen történt lövöldözésnek

Több halálos áldozata és sérültje van a Michigani Egyetemen történt lövöldözésnek

Legalább hárman életüket vesztették, öten pedig megsérültek, amikor egy fegyveres tüzet nyitott hétfőn este a Michigani Egyetemen. A feltételezett elkövetőt holtan találták meg az egyetem East Lansing-i kampuszán kívül, a rendőrség szerint agyonlőtte magát.

A fegyveres este fél kilenc tájban az egyetem Berkey Hall épületénél nyitott tüzet, majd egy szomszédos épületnél is lövöldözött. A helyszínre érkező rendőrök mindkét helyen találtak áldozatokat. A hatóságok közleménye szerint hárman életüket vesztették, és legalább öt sebesültet szállítottak kórházba, közöttük életveszélyesen megsérült áldozatok is voltak.

A szökésben lévő elkövetőt több száz rendőr kereste az egyetem East Lansing-i kampuszán. A diákokat felszólították, hogy ne hagyják el lakóhelyüket, a hajtóvadászat alatt maradjanak biztonságos helyen. A szülőket is arra kérték, hogy ne menjenek a helyszínre.

A gyanúsítottat, egy alacsony, maszkot viselő férfit gyalogosan látták menekülni. A rendőrség közleménye szerint néhány órás kutatás után megtalálták a férfi holttestét, feltehetően öngyilkosságot követett el.

PestiSracok facebook image

A Michigani Egyetemen mintegy 50 ezer diák tanul. Az egyetem rendőrsége hétfőn este bejelentette, hogy a következő 48 órában minden tanórát és egyetemi tevékenységet felfüggesztenek.

2021 novemberében a Michigan állambeli Oakland megye egy középiskolájában egy 15 éves diák lőtt le négy tanulót, és sebesített meg hat diákot és egy tanárt.

Forrás: MTI, fotó: CNN

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.