Pesti Srácok

Trudeau: kutatócsapatok keresik a Kanada felett lelőtt azonosítatlan légi eszköz roncsait

null

Kutatócsapatok keresik a kanadai Yukon tartomány felett lelőtt azonosítatlan légi eszköz roncsait – közölte vasárnap Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

– mondta Trudeau újságíróknak. A kanadai miniszterelnök szombaton arról számolt be, hogy az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt az ország északnyugati része felett. Az amerikai szenátus többségi, demokrata képviselőcsoportjának vezetője, Chuck Schumer az ABC televíziónak nyilatkozva elmondta: az amerikai hatóságok abból indulnak ki, hogy a Kanada felett szombaton és az alaszkai Deadhorse térségében pénteken lelőtt objektum egyaránt léggömb volt. Hozzátette, hogy jóval kisebbek voltak annál, amelyet az amerikai légtérben Dél-Karolina felett semmisítettek meg múlt hét szombaton. Schumer úgy fogalmazott, hogy az amerikai tisztségviselők "lézernyalábként" összpontosítanak arra, hogy meghatározzák pontosan, mik ezek, és veszélyt jelentettek-e.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Egy hete, szombaton az Egyesült Államok egy kínai megfigyelőléggömbként azonosított nagyméretű eszközt semmisített meg az ország keleti partvidékének közelében, miután az mintegy nyolc napon keresztül sodródott az amerikai légtérben. Az eset diplomáciai és politikai konfliktushoz vezetett az Egyesült Államok és Kína között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.