Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: Juhász Péternek is juthatott a guruló dollárokból

Tűzfalcsoport: Juhász Péternek is juthatott a guruló dollárokból

A Nerpédia hirdetéseit a Facebook adattára szerint a KözösÜgyünk Nonprofit Kft. finanszírozza, ennek tulajdonosa pedig a Bajnai által alapított párt későbbi elnöke, Juhász Péter – írja a Tűzfalcsoport.

A portál kifejti: Juhász Péter cége is érintett lehet az Amerikából érkező kampányfinanszírozási botrányban, cége, a KözösÜgyünk Kft. neve ugyanis az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága által készített, A magyarországi választások befolyásolására érkezett pénzügyi források áttekintése II. című dokumentumban is előkerül. Miközben az immár baloldali influenszerré transzformálódott botránypolitikus egy pénzgyűjtő platformon, a Patreonon keresztül igyekszik magának pénzügyi forrást összegyűjteni saját videós tartalmak segítségével, a portál szerint a kampányban indokolatlanul megugrott közösségimédiás tevékenysége, amely többek közt aránytalanul nagy hirdetési összegekben is megmutatkozott.

A Tűzfalcsoport szerint a Juhász Péterhez köthető KözösÜgyünk Kft. nevű cég 71 ezer eurót (2022. január 1. és április 3. között) költött csak Google-hirdetésekre. Hogy Juhász Péternek miből volt erre pénze, azt nem tudni, de az biztos, hogy valami bűzlik a volt politikus háza táján. Mint hozzáteszik, a Facebookon két helyen is hirdetett a KözösÜgyünk Kft., a Nerpédia oldalon, illetve Juhász Péter saját oldalán. A 2021. december 1. és április 3. közti időszakban 660 hirdetést adtak fel, szinte kivétel nélkül a választási kampány témában. A Nerpédián 2019 és 2023 között összesen 38 millió forintot költött el. Megint csak hangsúlyozzuk, hogy ennek az összegnek a legnagyobb része a kampányban hasznosult – fogalmaznak. Megjegyzik ugyanakkor: Juhász Péter saját oldalán szintén hirdetett, ott némileg kevesebb, mint 2 milliót tapsolt el, amit szintén a KözösÜgyünk Nonprofit Kft. fizetett, amely a fenti jelentés szerint is kapcsolatban állt a Datadattal.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.