Pesti Srácok

A volt német titkosszolgálati vezető szerint Európa érdeke, hogy a háborús uszítók ne üljenek tovább a kormányban

null

Nem igaz, hogy Chemnitzben a radikálisok migránsokra vadásznak, az erről szóló videó hamisítvány – nyilatkozta négy évvel ezelőtt a német titkosszolgálatok akkori vezetője. Hans-Georg Maassen ezzel magának Angela Merkelnek mondott ellent, ezért pillanatok alatt nyugdíjazták; sokatmondó azonban, hogy a CDU 2021-ben egyéni jelöltként elindította a választásokon. A képviselői szék akkor nem jött össze, és most úgy tűnik, hogy a pártból is távoznia kell annak a politikusnak, aki számtalan alkalommal bírálta a német baloldal véleményterrorját. Hans-Georg Maassen két év után ismét nyilatkozott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának, ahol azt mondta: Európa érdeke, hogy a háborús uszítók ne üljenek tovább a kormányban.

Az interjúban szó volt arról, hogy az ukránoknak küldött fegyverszállítmányok kérdésében végül a zöldek döntése lett a meghatározó, akik régóta a nehézfegyverek küldése mellett érveltek. Újabban pedig azt látjuk, hogy Leopard tankokat is küld majd Németország. De közben az is látszik, hogy a német ipari teljesítmény gyengül. Hans-Georg Maassen szerint a németeknek a békekötés létrejöttéért kell tenni, és ez nemcsak német, de európai érdek is.

– véli a volt német titkosszolgálati vezető. Azt pedig, hogy ezt végül ki fogja kimondani, azt felelte, hogy ezt csak a polgárok mondhatják ki a választások keretében, vagy utcai tüntetések formájában.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Hans-Georg Maassen.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Kay Nietfeld

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.