Pesti Srácok

A baloldalon továbbra is a Gyurcsány-párt vezet, a többiek csak mikropártok

null

Az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is 1-1 százalékon áll az IDEA Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, amelynek részleteit hétfőn közölte a 168 óra.

A IDEA Intézet március elején készített reprezentatív vizsgálata azt jelzi, hogy a Fidesz támogatottsága nem változott a teljes választókorú népesség körében. A választókorú népesség 29 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re. A legszűkebb, ugyanakkor legaktívabb választói rétegben, a biztos szavazó pártot választóknál sem történt változás: a Fidesz támogatottsága továbbra is – immár egy teljes negyedéve – 48 százalék. A Fidesz domináns pozícióját egyetlen ellenzéki párt sem veszélyezteti.

Úgy folytatták, hogy az ellenzéki oldalon februárhoz képest elhanyagolható, érdemi preferenciaváltozást nem eredményező, ugyanakkor egy irányba mutató választói mozgások történtek. Az eredmények szerint három párt jutna be a parlamentbe: a DK 12 százalékos támogatottsággal, a Mi Hazánk hat és a Momentum öt százalékkal. A többi, jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező párt ugyanakkor 1-1 százalékon áll. Ez a négy párt az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak négyszázalékos támogatottsága van. Az ismeretlen preferenciájúak aránya ugyanakkor ismét emelkedett 2 százalékponttal, így már 38 százalékon áll - sorolták a felmérés megállapításait. A biztos szavazó pártot választók körében sem jobb a helyzete a négy "mikropártnak": négy párt együttesen ér el akkora támogatottságot benn a körben, mint a Momentum (7 százalék), viszont az öt párt együtt nem rendelkezik akkora választói felhatalmazással, mint a Demokratikus Koalíció önállóan. A DK (19 százalék) mögött a Mi Hazánk következik 9 százalékos támogatottsággal. Ebben a szűk választói szegmensben egyébként már a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is eléri a parlamenti bekerülés 5 százalékos szintjét (6 százalék) – állapították meg.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak. Közölték: az IDEA Intézet a kutatás adatait február 25. és március 16. között vette fel közösségi médiás kérdőív segítségével.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/Pestisrácok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.