Pesti Srácok

A Blokád a legnézettebb film Magyarországon a Netflixen

A hazai közönséget egy magyar film hozta lázba a leginkább a Netflix kínálatából. A Seress Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila, Gáspár Tibor, Tóth Ildikó és Végh Zsolt főszereplésével készült Blokád tavaly októberben debütált a mozikban, majd idén március 22-én a Netflixre is felkerült – írja a VG.

A Blokád március 22-én került fel a Netflix kínálatába, és jelenleg a legnézettebb film a streamingplatform magyarországi kínálatában – közölte a Nemzeti Filmintézet.

A Blokád készítői arra vállalkoztak, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarország első nagy politikai és gazdasági krízisén keresztül bemutatják az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József politikai pályafutásának és magánéletének két meghatározó korszakát. Antall József életútjának történelmi hátterét az 1956-os jelenetekben a szovjet elnyomás fojtogató légköre és a forradalom eseményei szolgáltatják, az 1990-es jelenetekben pedig a taxisblokád által kiváltott, az utcákon és a tárgyalóasztaloknál zajló káosz. Az operációjából lábadozó miniszterelnök megfontolt, de a demokráciáért végletekig küzdő személyiségét a kórtermében zajló válságkezelés és politikai összecsapások kereszttüzében látjuk kirajzolódni. Visszaemlékezésein keresztül pedig megismerjük Antall fiatalkorát, ötvenes évekbeli tanári működését és az 1956-os forradalomban vállalt szerepét is.

A Blokád 2022. október 20-án debütált a magyar mozikban, és öt hétig a tíz legnépszerűbb alkotás között szerepelt. Az NFI adatai szerint a legnézettebb magyar filmdráma lett, a hazai alkotások közül csak a vígjátékokra váltottak többen jegyet. A Blokád a premier hétvégéjén a harmadik helyen szerepelt a magyar mozik nézettségi listáján, a második hétvégén már erre az alkotásra váltottak a legtöbben jegyet Magyarországon. A következő két-három hétben még az első tíz film között szerepelt, majd csak ezután apadt látványosabban az érdeklődés iránta. A Blokád a Box Office Mojo adatai alapján majdnem 99 millió forintot termelt a mozikban. A filmhez a magyar állam másfél milliárd forint állami támogatással járult hozzá. Csaknem 58 ezer ember váltott rá jegyet, és 22 hétig volt műsoron a mozitermekben.

PestiSracok facebook image

Forrás: VG; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.