Pesti Srácok

A montenegrói elnök feloszlatta a parlamentet

null

Feloszlatta a montenegrói parlamentet elnöki rendeletében Milo Djukanovic államfő csütörtökön – jelentette a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) az internetes oldalán.

A parlament feloszlatása azért volt indokolt, mert éjfélkor lejárt az a 90 napos határidő, amelyet Miodrag Lekic miniszterelnök-jelölt kapott arra, hogy új kormányt alakítson. Montenegrónak tavaly augusztus óta ügyvivő kormánya van, a képviselőház ugyanis nem szavazott bizalmat a Dritan Abazovic vezette kabinetnek. Az országot azonban azóta is ugyanaz a kormány irányítja. Milo Djukanovic államfő és a parlament többször is vitába keveredett az új kormány megalakítását illetően. Arról is lehetett hallani, hogy a köztársasági elnök rendelettel oszlatná fel a képviselőházat, amire a honatyák úgy reagáltak, hogy szűkítették az elnök jogköreit. Miodrag Lekic néhány nappal ezelőtt közölte a parlamenti pártok vezetőivel, hogy nincs meg a szükséges támogatottsága, így nem tud kormányt alakítani.

Montenegróban vasárnap tartanak elnökválasztást, ezért a hivatalban lévő államfőnek még jogában áll előrehozott választást kiírni a kialakult helyzet miatt. Milo Djukanovic korábban úgy nyilatkozott, előbb jogászaival egyeztet, hogy éljen-e ezzel a jogával. Az államfő végül a parlament feloszlatása mellett döntött, az alkotmány értelmében pedig ezt követően legalább 60, de legfeljebb 100 napon belül meg kell tartani az előrehozott parlamenti választást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Igor Kupljenik

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.