Pesti Srácok

A NAÜ új koncepciót dolgoz ki a zaporizzsjai atomerőmű védelmére

null

Új koncepciót dolgoz ki a zaporizzsjai atomerőmű védelmére a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) – jelentette ki Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója újságíróknak, amikor szerdán felkereste az orosz ellenőrzés alatt álló létesítményt. Az ENSZ szakosított szervezetének vezetője fél éven belül másodszor látogatott el az erőműbe. Első alkalommal 2022. szeptember 1-jén járt ott, egy sikertelen ukrán elfoglalási kísérlet után.

– mondta Grossi. Leszögezte, hogy a létesítmény nem lehet katonai célpont. Hangsúlyozta, hogy egy nukleáris baleset mindenkit érintene, ezért mindenképpen el kell kerülni. Derűlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ez lehetséges.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Grossi szerint a NAÜ kezdetben egy biztonsági zóna létrehozásának lehetőségére összpontosított az erőmű körül; a fejlődőben lévő koncepció most inkább magára a védelemre és az elkerülendő dolgokra koncentrál. Mint mondta, az ügynökség megpróbál reális intézkedéseket kidolgozni, amelyekben minden fél egyetérthet. A főigazgató szerint a biztonsági helyzet egyértelműen nem javul az atomerőmű körül, sőt, a katonai a műveletek intenzitása a körzetben fokozódik. Mint mondta, minden lehetséges intézkedést meg kell hozni az erőmű minden támadástól való megvédése érdekében. Grossinak a zaporizzsjai atomerőműben tartott szerdai szemléje során a TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint megmutatták, milyen károkat okoztak az ukrán találatok a létesítményekben. A főigazgatót elvezették arra a helyszínre, ahol a 4. blokk hűtőtartályai között felrobbant egy rakéta.

Renat Karcsaa, a Roszenergoatom vezérigazgatójának tanácsadója a TASZSZ-nak nyilatkozva az orosz fél támogatásáról biztosította a NAÜ álláspontját, miszerint az atomerőmű nem lehet támadások célpontja. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a létesítmény nem lehet zsarolás és manipuláció eszköze. Jurij Csernicsuk, a létesítmény igazgatója kijelentette, hogy a zaporizzsjai atomerőműben a biztonság szavatolásához szükséges valamennyi előírást betartják.

Az Enerhodarban működő zaporizzsjai atomerőmű Európa legnagyobb ilyen létesítménye. Hat erőműblokkjának összkapacitása 6 GW. Az orosz erők 2022. február végén foglalták el a létesítményt. Az orosz hatóságok szerint az ukrán hadsereg azóta rendszeresen lövi mind a város lakónegyedeit, mind az erőmű területét; drónokat, nehéztüzérséget és sorozatvetőket vet be a létesítmények ellen. A támadások zömét a légvédelmi rendszer elhárította, ám több alkalommal jelentették, hogy találat érte az intézmény infrastruktúráját és nukleáris hulladéktároló területét. Az erőmű védelmében mérnöki szerkezeteket emeltek, amelyek úgynevezett biztonsági párnát képeznek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ajánljuk még