Pesti Srácok

Az EP alelnöke ismét lángoló gyűlölettel vetette be magát a magyarok ellen

Az EP alelnöke ismét lángoló gyűlölettel vetette be magát a magyarok ellen

A brüsszeli magyargyűlölőknek továbbra sincs jobb dolguk annál, hogy hazánkon köszörüljék a nyelvüket, sőt szinte rögeszméjükké vált, hogy Magyarországot csuklóztassák és belénk töröljék a lábukat. Egyeseknél ez olyan szintre jutott, amely a bűnös nemzetek kitételre emlékeztet bennünket a második világháborút követően. Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke most is szabadjára engedte a gyűlöletét, nem elégedett a tavaly április választásokkal, nyomás alatt akarja tartani Magyarországot és az ellenzéket hatalomba segíteni, szúrta ki a Mandiner. Ez lenne a demokrácia? „Mindaz, amit eddig érzékeltünk a jogállami feltételek teljesítése címén – nyilvánvalóan nem elegendő” – hangsúlyozza Katarina Barley, aki lángoló utálattal köt bele hazánkba lépten-nyomon.

Interjút adott a Klubrádiónak Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke, amiben különösen visszataszító módon engedte szabadjára gyűlöletét hazánk iránt.

Szerinte Orbán Viktornak nem érdeke a hatalommegosztás, „az, hogy a demokratikus oldal szerephez jusson”.

– hangsúlyozta az EP alelnöke.

Hozzátette:

Orbán úgy alakította át ezt a gyönyörű országot, hogy nem lehet ráismerni. A médiát, a kultúrát, a tudományokat, a civilek működését is megkárosította” – fogalmazott a Magyarországot láthatóan mélyen és alaposan ismeri Barley, aki szerint a demokrácia azt jelenti, hogy a választásokon alulmaradó, a magyar választópolgárok töredéke által támogatott baloldali ellenzéket akarja hatalomban látni, fittyet hányva a magyarok túlnyomó többségének egyértelmű akaratának.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Gyula Péter/PS
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.