katarina barley
Deutsch Tamás szerint történelmi előrelépés, hogy ma már nem megszállni akarnak minket a németek
A Fidesz EP-képviselője reagált a német szociáldemokrata politikus, Katarina Barley szavaira, aki örül, hogy a brüsszeli nyomásgyakorlás hat Magyarországra, és azt is mondta, hogy pénzügyileg ki kell minket éheztetni. Deutsch Tamás ezzel kapcsolatban megjegyezte: történelmi előrelépés, hogy a németek ma már nem megszállni akarnak bennünket. A politikus a magyar kormányt ért kritikák mellett sem ment el szó nélkül: ami a svéd NATO-csatlakozást illeti, szerinte a legocsmányabb politikai hazugságokkal támadtak minket, és nem csoda, hogy megnyugtató válaszokat várunk egy ilyen fontos kérdésben a svédektől. Az EP alelnöke ismét lángoló gyűlölettel vetette be magát a magyarok ellen
A brüsszeli magyargyűlölőknek továbbra sincs jobb dolguk annál, hogy hazánkon köszörüljék a nyelvüket, sőt szinte rögeszméjükké vált, hogy Magyarországot csuklóztassák és belénk töröljék a lábukat. Egyeseknél ez olyan szintre jutott, amely a bűnös nemzetek kitételre emlékeztet bennünket a második világháborút követően. Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke most is szabadjára engedte a gyűlöletét, nem elégedett a tavaly április választásokkal, nyomás alatt akarja tartani Magyarországot és az ellenzéket hatalomba segíteni, szúrta ki a Mandiner. Ez lenne a demokrácia? „Mindaz, amit eddig érzékeltünk a jogállami feltételek teljesítése címén – nyilvánvalóan nem elegendő” – hangsúlyozza Katarina Barley, aki lángoló utálattal köt bele hazánkba lépten-nyomon. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.