Pesti Srácok

Az MSZP szerint szégyenteljes a Fidesz békepárti határozata

null

Szégyenteljesnek nevezte pénteken az MSZP frakcióvezetője, hogy a Fidesz és a KDNP nemet mondott az ENSZ orosz-ukrán háborúval kapcsolatos békepárti határozatára, helyette egy "háborús" országgyűlési határozatot fogadtatott el az Országgyűléssel.

Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azután beszélt erről, hogy a parlament elfogadta a kormánypárti képviselők által az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán benyújtott országgyűlési határozatot. Az ellenzéki politikus szerint pénteken lehetőség lett volna arra, hogy a kormánypárti és ellenzéki képviselők egységesen az igazságosság, az erkölcs és a tények talaján állva kifejezzék a béke iránti elköteleződésüket, hogy megmutassák, az Országgyűlés tagjai "a történelem jó oldalára kívánnak állni".

A fideszes és KDNP-s képviselők a valódi békepárti határozat helyett egy hazugságokra épülő, a háborúért való felelősséget "elmismásoló" szöveget erőltettek át az Országgyűlésen - értékelt. Tóth Bertalan hazugságnak nevezte, hogy "az Oroszország háborús képességeinek korlátozására irányuló intézkedések" okozzák a magyarországi EU-rekorder inflációt és a háború elhúzódását. Megjegyezte, "tomboló" infláció már csak Magyarországon van, az EU átlagos inflációja egyszámjegyű.

Aljas hazugságnak tartja azt is, hogy a magas energiaárakkal Európa finanszírozza Oroszország háborúját, hiszen az orosz gázszállítás aránya 50 százalékról nyolc százalékra csökkent az EU-ban. A frakcióvezető szerint a Fidesz-KDNP határozatának célja, hogy elterelje a figyelmet a mindennapi megélhetési problémákról, Európa legmagasabb inflációjáról, a romló gazdaságról, a megugró költségvetési hiányról, a csökkenő reálbérekről, az oktatás, az egészségügy a szociális biztonság válságáról. Tóth Bertalan közölte, az MSZP ebben a Fidesz által rendezett cinikus és hazug színjátékban nem kívánt részt venni, nem vett részt a szavazásban sem.

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozta, a szocialisták támogatnak minden olyan javaslatot, amely a béke előmozdítását, a magyar emberek és a magyar családok biztonságát segíti elő, a kormánypártok háborús határozata azonban nem ilyen.

(MTI / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)