Pesti Srácok

Az ukránok is belekötöttek a magyar gyermekvédelmi törvénybe

Az ukránok is belekötöttek a magyar gyermekvédelmi törvénybe

Ukrán "civil szervezetek" közleményben szólították fel, az Európai Bizottságot a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított eljárás sürgetésére. Az ukránok szerint a magyar törvény a "Kreml ideológiáját és játékszabályait terjeszti az unióban". Azt nem tudni, hogy a háborúban álló országnak miért éppen a magyar gyermekvédelmi törvény és hazánk megbüntetése a legfontosabb jelenleg, de mivel tudjuk, hogy Ukrajna egy szuverén állam, biztosan a saját ötletük volt, véletlenül se sejtsünk mögötte olyasmit, hogy esetleg egy bizonyos hálózat megbízásából használják ki áldozati helyzetüket velünk szemben. Á, dehogy. Mindenesetre a helyükben valószínűleg sokkal sürgetőbb problémákkal foglalkoznánk.

Az Európai Parlament, illetve az unió kilenc tagállama mellett Ukrajna is támogatja a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított eljárást. A Humenonline.hu cikke szerint tizenkét ukrán civil szervezet is közleményt adott ki, amelyben a többi európai országot is arra buzdítják, hogy álljanak ki a bírósági eljárás mellett és a „Kreml-inspirálta” magyar törvény ellen. Véleményük szerint az Európai Bizottság által indított per lehetőség a tagállamoknak arra, hogy megállítsák a Kreml ideológiájának és játékszabályainak terjedését az unión belül.

– idézte a közleményt a Magyar Nemzet. A civil szervezetek úgy látják, hogy e veszélyes ideológiák első magvait az Európai Unión belül is elhintik.

PestiSracok facebook image

– szögezik le. Az ukrajnai civil szerveztek mellett a hazai LMBTQ-szervezetek is az uniós tagállamok csatlakozását sürgetik, a nemzetközi összefogáshoz pedig a Forbidden Colours oldalán indított petícióval toborozzák az országokat. A petíciót az európai szervezet mellett a Háttér Társaság, a Budapest ­Pride és a Reclaim Europe jegyzi. A tagállamok március 27-ig csatlakozhatnak az Európai Unió Bírósága előtti perhez.

Eddig Belgium, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Írország, Ausztria, Málta, Dánia és Spanyolország, valamint az Európai Parlament tette meg ezt. Utóbbira a Budapest Pride szerint még sosem volt példa. Hidvéghi Balázs szerint a „marxista, gendermániás képviselők elérték, hogy az Európai Parlament intézményi szinten csatlakozzon ahhoz a perhez, amit még az Európai Bizottság indított a gyermekvédelmi törvény ­miatt”. A Fidesz európai parlamenti képviselője ugyanakkor rámutatott:
– hangsúlyozta. Az Európai Parlament közbelépése egyébként azt követően történt, hogy Cseh Katalin szintén a magyar gyermekvédelmi törvény ellen szervezkedett a testületben. A momentumos EP-képviselő március 14-én közös fényképezkedésre hívta azokat a baloldali képviselőket, akik szintén ellenzik a magyarországi gyermekvédelmi törvényt. Az Origó birtokába jutott levél szerint – ami Kim Van Sparrentak, Marc Angel, Maria ­Walsh, ­Pierre Karleskind és Malin Björk nevére szólt – a momentumos képviselő segítséget nyújtott ahhoz, hogy az európai parlamenti képviselők a többi tagállamot is csatlakozásra szólíthassák fel a magyar gyermekvédelmi törvény elleni fellépésre.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Stefan Franko (így bánnak a kijevi Pride felvonulóival az "elfogadó ukrán rendőrök")

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.