soros-hálózatok
"Nyíltan zsarolnak, ma már nem is titkolják, hogy hazaárulók" – Van-e élet az USAID leleplezése után?
Amióta Donald Trump leleplezte az USAID működését, a csontvázak mellett a kérdések is tornyosulnak a szervezet működésével kapcsolatban. Mit lehet tenni a külföldi befolyásszerzés kísérletei ellen, milyen stratégiát kell Magyarországnak követnie ahhoz, hogy ezeket a globalista támadásokat ne csak kivédje, hanem jól célzott offenzívát indítson ellene. Az Alapjogokért Központ és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség ezeket a kérdéseket megfogalmazva szervezett konferenciát Igazság IV. Szuverenitás és szabadság néven, hogy elemző, újságíró és politikus közösen szálljon szembe a globalista hálózattal. Az eseményen portálunk főszerkesztője, Huth Gergely is megosztotta magvas gondolatait a témáról.A 444 nem tud elszámolni a költségvetése felével, a másik felét pedig inkább letagadja
Úgy tűnik, a pontos elszámolás sem baloldali műfaj. De legalább ismételten bizonyította a 444, hogy rokonlelkek Zelenszkij elnökkel: egyik sem tud elszámolni a megbízóktól érkezett forrásokkal. Történt ugyanis, hogy a Tényellenőr megállapította, kizárt dolog, hogy többségében olvasói támogatásból működne a 444. Erre a lap egy mindent lesöprőnek szánt válaszcikket publikált, amelyben azonban nem sikerült megcáfolni a tényellenőr állításait, cserébe kiderült, annyira átláthatatlan a 444 gazdálkodása, hogy még ők sem értik. Vagy egyszerűen csak hazugságon kapták őket.Kedves bírák! Tetszettek volna függetlennek látszani!
Hamar magára ismert Orbán Viktor március 15-i beszédének elhíresült részletében, és azonnal csatlakozott a Poloska Népfronthoz a Magyar Bírói Egyesület (MABIE), álságos felháborodásukkal azonban nem tettek egyebet, minthogy nyilvánvalóvá tették azt, amit eddig is sokan gondoltunk róluk: a kettős mérce fekete öves bajnokai ők, akik kizárólag a nemzeti oldal kommunikációjában találnak kivetnivalót, de sohasem szólalnak meg olyankor, amikor a globálliberál oldalról felhangzik egy-egy jóízű lámpavasazás.Mégis eredményes volt Zelenszkij performansza, most már az ukrán kormány is ellene fordult
Mivel Ukrajna egy olyan csodálatos mintademokrácia, ahol a kormányt kritizálókat nyugodtan börtönbe zárhatják, az ellenzéki médiát betilthatják, választásokat pedig nem tartanak, így nem meglepő, hogy kevesen akadtak, akik bírálni merték volna Zelenszkijt. Eddig, az ukrán elnök washingtoni viselkedése és Trump reakciója ugyanis láthatólag felbátorította azokat, akiknek nem tetszik az ország állapota, így történhetett, hogy egy parlamenti képviselő felszólította a zongoraművészt, hogy mondjon le, miközben beszámolt a politikai foglyokat gyűjtő illegális börtönökről is.Fico merénylője a Momentum Soros által pénzelt szlovák testvérpártja elnökének apjával pózolt
Bár a balliberális média mindent megtesz, hogy szélsőjobboldali neonácinak állítsa be Robert Fico szlovák kormányfő merénylőjét, addig futószalagon kerülnek elő bizonyítékok arról, hogy Juraj Cintula markánsan baloldali nézeteket képvisel. Legutóbb egy olyan fotóra bukkantunk a Facebookon, amelyen a Momentum szlovák testvérpártja elnökének apjával pózol, korábban pedig írásban tett hitet a balliberális Progresszív Szlovákia elnökjelöltje, Zuzana Caputova mellett.Egyre több jel utal arra, hogy Soros György aktivistái állnak a palesztinpárti tüntetések mögött
Nemrégiben egy párizsi egyetemen is távoktatást kellett bevezetni a palesztinpárti tüntetések miatt, miután a tiltakozók blokád alá vették az épület bejáratát. Az USA legrangosabb egyetemein pedig mostanra már mindennapossá váltak a demonstrációk. Van, ahol szünetel a tanítás, hogy megvédjék a zsidó diákokat, a tüntetők antiszemita megnyilvánulásaitól. Közben egyre több jel utal arra, hogy szélsőbaloldali szervezetek, például Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa támogatja a palesztinpárti megmozdulásokat.A Soros-hálózat propagandistái segítik Magyar Pétert
Magyar Péter alig több mint egy hónapja indult politikai ámokfutását a kezdetektől fogva segítik a Soros-hálózat sajtótermékei és szereplői, mintegy új kelet-európai politikai hős képzetét keltve olvasóikban. A módszer természetesen ismerős: a színes forradalmak előkészítésénél a nem létező hálózatok mindig találnak maguknak egy messiást, akire felépíthetik a kampányukat. Ezzel próbálkoznak hazánkban is, a Tűzfalcsoport pedig összeállítást készített arról, hogy milyen eszközökkel állt be botrányai ellenére is Magyar mellé a Soros-birodalom.Így relativizálja a pedofíliát és támogatja a gyermekek nemváltását a Soros-hálózat
Azok tüntetnek most a "gyermekvédelemért", akik nem voltak hajlandóak megszavazni a gyermekvédelmi törvényt, azok, akik a kiskorúak "érzékenyítéséért" lobbiznak, és azok, akik szerint a gyermekek nemváltása teljesen rendben van. Lássuk, hogyan próbálták relativizálni a Soros-hálózatok az utóbbi évtizedekben.Korányi elmondta, mit kért Soros az Action for Democracy-től (Videó)
Alaposan előkészített, részletes büdzsével megtervezett akciókhoz adományozhatták a milliárdos összegeket az Action for Democracy óriásdonorai, minderről nem más számolt be, mint Korányi Dávid egy kiszivárgott videófelvételen. Persze, tudjuk, azt állítani, hogy a "civilek" a magyar belügyekbe akarnak beavatkozni, továbbra is csak összeesküvés-elmélet.Ajánljuk még