soros-hálózatok
Meggyalázott egy katolikus emlékművet és vörös csillagra cserélte a keresztet – Most ő Pressman új magyarországi kedvence
Van egy városi legenda, ami szerint a KGB egykori mesterterve volt, hogy megszállják az amerikai egyetemi köröket, és szépen lassan behálózzák az értelmiséget az eltorzított szabadságjogok és kommunista eszmék terjesztésén keresztül. Az anekdota szerint a terv kitalálója azt mondta, ötven éven belül sikeres lenne a kísérlet, de a vezetőség lesöpörte az ötletet az asztalról a hetvenes években azzal, hogy ennyi idejük nincs. Nos, elnézve, hogy David Pressman új magyarországi kiskedvence vörös csillagra cserélt egy keresztet, és nyíltan kommunista elveket hirdet, lehet, hogy mégis adtak egy esélyt a mestertervnek...Nagyon fáj a nemlétező hálózatoknak a szuverenitásvédelmi törvény
Érdekes dolog, hogy éppen azok ágálnak a leginkább a szuverenitásvédelmi törvény ellen, akik szerint semmi nem fenyegeti a magyar függetlenséget. S nem csupán panaszkodásra telik az idejükből és pénzükből, hogy külföldön is mindent megtegyenek, hogy a törvényre hivatkozva támadják hazánkat.Így bontja le a lengyel szuverenitást Soros hálózata
A látszatra sem adva bontják le a lengyel alkotmányos rendet Tusk kormányán keresztül a Soros-hálózatok. Az ellenzéki hangok elleni átfogó támadás természetesen Brüsszelben senkinek nem tűnik fel: amíg a globalisták lehetetlenítik el a szuverenista hangokat, addig szerintük ott nincs semmi látnivaló.Ifjabb Lomnici Zoltán: Soros pénzét találják majd a vizsgálatok a szerbiai választások befolyásolása mögött
Szinte száz százalék, hogy a szerb elnök által említett külföldi befolyásolás mögött a vizsgálatok során ott találják majd az NGO-szervezeteket, mögöttük pedig Soros György pénzét – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Alapjogokért Központ: a Soros-hálózathoz tartozó EP-képviselők azon dolgoznak, hogy Ukrajna kapja a Magyarországnak járó 22 milliárd eurót
Európai parlamenti (EP-) képviselők egy a Soros-hálózathoz tartozó csoportja azon dolgozik, hogy a Magyarországnak járó 22 milliárd eurót Ukrajna kapja, továbbá őket támogatják a magyar ellenzéki képviselők is – jelentette ki az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Brüsszelben is a magyar érdekek ellen lobbizhatott Tordai Csaba
A Bajnai-kormány után Karácsony Gergely mellett is megtalálta a helyét Tordai Csaba, ez nem meglepő, tekintve a jogásznak jó bekötései vannak a Soros-hálózatokhoz, és a jelek szerint a magyar érdekek lenni lobbiban is kiváló munkát folytatott. Persze, nem állítanánk, hogy a baloldal érdeke az lenne, hogy hazánk ellen uszítson Brüsszelben, aki ilyet mond, az meg is érdemli, hogy letiltsa a Facebook...Elhagyják az EU-t Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai
Felröppent a hír, miszerint Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai elhagyják az Európai Uniót. Mielőtt azonban elkönyvelnénk, hogy a spekuláns lemondott terveiről és ezért vonulnak ki az unióból, érdemes megnézni a sok jóval nem kecsegtető indoklásukat. A szervezetek szerint ugyanis azért "helyezik a világ más pontjaira" a figyelmüket, mert Brüsszelben már így is elég sokat költenek azokra a kérdésekre, amelyekkel ők is foglalkoznak.Nem lehet okuk panaszra – A legkisebb balos portálokhoz is gurult némi dollár
Az elmúlt években kis túlzással egy fejlődő ország költségvetését verték bele a külföldi hálózatok a magyarországi balos médiába, aminek Soros György mellett Brüsszel és Washington is a dollármédiumok egyre fontosabb, esetenként szinte kizárólagos fenntartója lett. A dollárok pedig nemcsak a „zászlóshajókhoz”, de a kisebb, kizárólag kampánycélokra létrehozott portálokhoz is gurultak.Az ukránok is belekötöttek a magyar gyermekvédelmi törvénybe
Ukrán "civil szervezetek" közleményben szólították fel, az Európai Bizottságot a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított eljárás sürgetésére. Az ukránok szerint a magyar törvény a "Kreml ideológiáját és játékszabályait terjeszti az unióban". Azt nem tudni, hogy a háborúban álló országnak miért éppen a magyar gyermekvédelmi törvény és hazánk megbüntetése a legfontosabb jelenleg, de mivel tudjuk, hogy Ukrajna egy szuverén állam, biztosan a saját ötletük volt, véletlenül se sejtsünk mögötte olyasmit, hogy esetleg egy bizonyos hálózat megbízásából használják ki áldozati helyzetüket velünk szemben. Á, dehogy. Mindenesetre a helyükben valószínűleg sokkal sürgetőbb problémákkal foglalkoznánk.Ajánljuk még