soros-hálózatok
A Fidesz szerint Soros György továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást
Soros György célja semmit sem változott: továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.Soros befolyása alatt az Európa Tanács
Manapság, ha európai szintű konfliktusokról van szó, általában azok az Európai Unión belüli viták, ezért nem csoda, ha mindenki inkább erre a szupranacionális intézményre fókuszál. Talán éppen ez könnyíti meg időnként az Európa Tanács dolgát, amelynek tevékenységét a Tűzfalcsoport mutatta be kedden megjelent írásában. A cikk a Soros Györgyhöz köthető szervezet mellett a nemzetállamok jogrendszereinek felülbírálására törekvő Emberi Jogok Európai Bíróságának tevékenységére is kitért.Újabb brüsszeli kettős mérce: megint Soros emberei támadták Magyarországot
Magyarországon - Szlovákiával és Máltával szemben - nem gyilkolnak meg újságírókat, mégis az utóbbi két állam esetében nem beszélnek a sajtószabadság veszélyeztetéséről – minderről Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszélt az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának szerdai ülésén, ahol a magyar médiahelyzet volt terítéken. A bizottsági tárgyaláson többen rámutattak arra, hogy Magyarországon sokkal kedvezőbb a média helyzete, mint sok más uniós országban. Az utóbbiakat mégsem támadják, aminek az egyik oka, hogy Magyarországon keresztény-konzervatív kormány van hatalmon.Ajánljuk még