Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: a Soros-hálózathoz tartozó EP-képviselők azon dolgoznak, hogy Ukrajna kapja a Magyarországnak járó 22 milliárd eurót

null

Európai parlamenti (EP-) képviselők egy a Soros-hálózathoz tartozó csoportja azon dolgozik, hogy a Magyarországnak járó 22 milliárd eurót Ukrajna kapja, továbbá őket támogatják a magyar ellenzéki képviselők is – jelentette ki az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Pindroch Tamás azt mondta, ők is "Soros érdekeit nézik", és a többi között azon dolgoznak, hogy a pedagógusok se kapjanak béremelést. A vezető elemző szerint az Európai Unió kettős mércét alkalmaz, a baloldal ugyanis sárba tiporhatja a jogállamiságot és a sajtószabadságot, miközben a szuverenista magyar kormánnyal szemben minden eszközt megragad, hogy ellehetetlenítse. Pindroch Tamás ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az új, Donald Tusk vezette lengyel kormány egyik első intézkedéseként felmentette a lengyel köztelevízió, valamint a médiahatóság vezetőjét, továbbá le is állt az egyik csatorna adása.

A vezető elemző úgy vélekedett: érdekes, hogy Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, aki rendszeresen bírálja a magyar kormányt, csendben van, amikor a rendőrség foglalja el a lengyel köztévét. Sőt, az új lengyel igazságügyi miniszterrel, Adam Bodnarral tartott közös sajtótájékoztatót, aki korábban a Soros-hálózatnak dolgozott és sokat tett Lengyelország elítéléséért. Hozzátette: Soros György az elmúlt években erőteljes médiafelvásárlásba kezdett Lengyelországban, a lengyel sajtó jelentős része pedig német és amerikai tulajdonban van, ami megfigyelhető a lengyel választás eredményén. A voksolás tétje ugyanis az volt, hogy a szuverenista erők vagy a föderalisták, az európai egyesült államok támogatói alakíthatnak kormányt Lengyelországban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/CEU/Végel Dániel

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.