Pesti Srácok

Békepárti határozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Fidesz és a KDNP

null

A Fidesz és a KDNP a háború kitörése óta elkötelezett a béke iránt, ezért egy olyan határozatot nyújtott be az Országgyűlés elé, ami leszögezi, hogy Magyarországot senki sem sodorhatja bele a háborúba – jelentette be online sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a békepárti határozatban megszilárdítják elköteleződésüket a béke mellett, elítélik Oroszország katonai agresszióját, és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemhez. Hozzátette: ugyanakkor ellenzik azokat a brüsszeli szankciókat, amelyek az energiaszektort sújtják. Egyben megerősítik, hogy a fegyverszállítások helyett azonnali béketárgyalásokra van szükség. Zsigó Róbert kiemelte: a békepárti határozat célja az is, hogy felhívják a figyelmet a kárpátaljai magyarság kiszolgáltatottságára, egyben kérik, hogy a kormány továbbra is nyújtson humanitárius segítséget Ukrajna számára. A politikus hangsúlyozta: Magyarország továbbra is ellenáll minden olyan külső vagy belső nyomásnak, amely a háború felé tolná.

Hozzátette: a dollárbaloldal nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy nem támogatják a békepárti nyilatkozatot. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc pártja sajtótájékoztatón jelezte: nem írják alá, nem támogatják a békepárti határozatot. Zsigó Róbert kiemelte, hogy ezen nem lepődnek meg, hiszen a dollárbaloldal a háború kitörése óta a háború pártján áll, és a mai napig fegyvereket és előerőt küldenének a frontra. Hozzátette: ezt támasztják alá nyilatkozataik, és az is, hogy minden ezzel kapcsolatos brüsszeli állásfoglalást megszavaznak az Európai Parlamentben.

A fideszes politikus hangsúlyozta: teszi ezt úgy a dollárbaloldal, hogy a 2022-es országgyűlési választáson az emberek világosan döntöttek, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.

PestiSracok facebook image

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Dániel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.