Pesti Srácok

Bemutatkoztak a magyar űrhajósjelöltek

Bemutatkoztak a magyar űrhajósjelöltek

A HUNOR - Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos űrhajósállományának - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden.

Közleményük szerint a kutatóűrhajós program keddi sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozták a négy jelölt személyét is. Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András alkotják azt a magot, akik közül egy valaki közel egy hónapos tudományos küldetésen vesz majd részt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén - írták. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a megnyitó beszédében kiemelte: Magyarország visszatér az űrbe. Az alapján, hogy 1980-ban - a sajtótájékoztatón vendégként jelen lévő - Farkas Bertalan űrrepülése milyen erős katalizátorként hatott a magyar tudományos életre, igen megalapozott a mostani űrhajós program legfőbb célkitűzése, hogy hosszan tartó, felívelő pályára állítsa a magyar tudományt és high-tech ipart - foglalta össze a program hosszútávú törekvéseit.

Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke elmondta: a kormány a legjelentősebb hazai űrkutatási és űrtechnológiai műhelyt, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumát jelölte ki ennek az összetett programnak a koordinációjára, végrehajtására, valamint szakmai vezetésére. A HUNOR Programmal az űrhajós-válogatás, -kiképzés és a Nemzetközi Űrállomáson folytatott kísérletezés is felkerült a ELKH-ban fellelhető képességek széles palettájára - olvasható a közleményben.

Magyari Gábor, a HUNOR Program űrhajósválogatásáért és kiképzéséért felelős szakmai vezetője közölte, hogy a beérkezett 240 érvényes jelentkezést az Európai Űrügynökség, a NASA, a Nemzetközi Űrállomás és a program magánipari partnerének, az Axiom Spacenek követelményeivel összhangban szűkítették a bemutatott négy kiképzendő űrhajósra. A csaknem egyéves válogatási folyamaton tesztelték a versenyben lévők szellemi teljesítőképességét, a testük teherbírását, a személyiségük stabilitását, tudományos munkaszínvonalát és hogy képesek-e csapatban ugyanúgy együttműködni, mint ahogyan vezetni is, amikor kell - tájékoztatott a szakember.

PestiSracok facebook image

A négy kiválasztott jelölt között van Cserényi Gyula 33 éves erősáramú villamosmérnök; Kapu Tibor 31 éves űripari fejlesztőmérnök; Schlégl Ádám klinikai ortopédsebész és Szakály András 40 éves repülőipari-tervezőmérnök. Szakály András bizakodva emelte ki a HUNOR Program potenciálját, hogy a beinduló technológiai és tudományos fejlesztések kiváló magyar mérnökök egyre nagyobb számban találjanak a képességeiknek megfelelő szakmai kihívásokat itthon. Schlégl Ádám a távgyógyítással kapcsolatos tudományos előrelépések miatt várja azt, hogy a programban annál is több emberi életért tud tenni, mint eddig nap mint nap a műtőkben. Cserényi Gyula azzal a bizalommal fordul az űrállomás veszélyeihez, mint a munkájával korábban is járó döntési helyzetekhez. Kapu Tibor kijelentette: elszántan néznek szembe a következő két év kihívásaival.

A HUNOR Magyar Űrhajós Program célja egy magyar kutatóűrhajós feljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra, ahol csaknem egy hónapon át döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.