Pesti Srácok

Egy ember meghalt az újabb romániai vonatbalesetben

Egy ember meghalt az újabb romániai vonatbalesetben

Két héten belül másodszor történt személyi sérüléssel járó vonatbaleset Romániában: szombat este a galaci (Galati) pályaudvaron egy vasutas meghalt, két társa és egy utas pedig megsérült, amikor egy mozdony nagy sebességgel nekiütközött annak a vasúti szerelvénynek, amelyikre rá akarták csatlakoztatni.

A halálos áldozat, egy 53 éves nő, annak a Marasestibe induló személyvonatnak volt a kalauza, amelyet össze kellett volna kapcsolni a mozdonnyal. A helyszínre érkező rohammentősöknek a pályaudvaron még sikerült újraéleszteniük, de kórházba szállítását követően meghalt. A mozdonyvezetőt lábsérüléssel, a személyvonat másik kalauzát kéz- és fejsérüléssel, az összetört vasúti kocsiban tartózkodó utast pedig lábsérüléssel szállították kórházba. A rendőrség szerint a mozdony fékrendszere hibásodott meg, azért rohant neki a szerelvénynek. A CFR egy másik szerelvényt indított 80 perc késéssel Marasestibe.

Március 13-án 12 utas megsérült, közülük négy kórházba került, amikor az Arad és Bukarest között közlekedő gyorsvonat a Teleorman megyei Rosiorii de Vede térségében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő, gépkocsikat szállító tehervonatba. A nyomozás még nem zárult le, de az első adatok szerint a ráfutásos baleset azért következett be, mert a mozdonyvezető nem állt meg a tilos jelzésnél, csak lassított, azt remélve, hogy felszabadul előtte a pálya, amíg az állomáshoz ér.

Forrás: MTI; Fotó: Antena1

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.