Pesti Srácok

Ezreket várnak pénteken a Székely szabadság napjára, Marosvásárhelyre

null

Ezreket várnak pénteken, március 10-én, a Székely szabadság napján Marosvásárhelyre, ahol a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ismét megszervezi hagyományos nagygyűlését és felvonulását - közölte Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

A Székelyföld autonómiatörekvéseit két évtizede következetesen képviselő SZNT pénteken, négy év szünet után szervezi meg újra a hagyományos nagygyűlést és felvonulást Marosvásárhelyen. A világjárvány miatt az elmúlt években tömegrendezvény helyett kisebb megemlékezéseket tartottak a székelyföldi településeken. Izsák Balázs az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a nagygyűlés a hagyománynak megfelelően a Székely vértanúk emlékművénél kezdődik pénteken, március 10-én helyi idő szerint 16 órától. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó mond beszédet, majd elhangzik a román kormánynak címzett kiáltvány.

A koszorúzás után a résztvevők felvonulnak a város főterére, a prefektusi hivatal elé, ahol átnyújtják a román kormánynak címzett beadványukat a prefektusnak vagy képviselőjének. A felvonulás zárásaként átadják az SZNT Gábor Áron-díját, amelyet idén Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Bakk Miklós egyetemi tanár vehet át az autonómia ügyének szolgálatáért. A díjátadót a Kultúrpalota kistermében tartják. Az SZNT elnöke szerint több ezer résztvevőre számítanak, egyes településekről - például Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Makkfalváról - szervezetten, buszokkal jönnek a részvevők, mások egyénileg érkeznek.

PestiSracok facebook image

-mondta Izsák Balázs. A marosvásárhelyi rendezvénnyel egy időben a Kárpát-medence számos településén és világszerte tartanak szimpátiatüntetéseket. Izsák Balázs szerint az SZNT-nek nincs tudomása minden ilyen rendezvényről, sokról utólag értesülnek. Információik szerint Magyarországon Székesfehérváron, Pakson, Sárpatakon, Diósdon, Szolnokon, Miskolcon, Budakeszin ünneplik meg pénteken a székelyek összetartozásának napját. Budakeszi önkormányzata idén csatlakozott a Székelyföldön élő magyarság területi autonómiatörekvéseit támogató anyaországi önkormányzatokhoz. Az MTI kérdésére, hogy ütköztek-e akadályba a szervezés során - a helyi hatóságok a korábbi években rendszeresen igyekeztek meggátolni a nagygyűlés megtartását - Izsák Balázs elmondta: eddig nem, és reméli, ezután sem lesz akadályoztatás. Az SZNT elnöke szerdán egyeztetett a csendőrség képviselőivel. Hangsúlyozta: ez elengedhetetlen, hogy a rendezvény mindenféle incidens nélkül történhessen meg.

A Székely szabadság napja az SZNT 2012. január 6-i határozata alapján minden év március 10-én megtartott emléknap, a székelység összetartozásának napja. 1854-ben ezen a napon végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját akarták fellobbantani. Az eseménynek állít emléket a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékműve, amely hagyományosan a rendezvény helyszíne.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.