Pesti Srácok

Franciaországban a nyolcadik tiltakozónapot tartották a vitatott nyugdíjreform ellen

null

Franciaországban nyolcadik alkalommal tiltakoztak utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal szerdán a kormány nyugdíjreformja ellen, miközben a parlament két házának vegyes bizottsága zárt ülés tartott a törvénytervezet szövegének véglegesítésére a másnapi végszavazás előtt.

A belügyminisztérium összesítése szerint a tüntetéseken országszerte 480 ezren, a szervezők szerint 1,7 millióan vettek részt. A korábbi tiltakozónapokat kísérő tömegrendezvényeken több mint egymillióan vonultak utcára országszerte, a hatóságok és a szervezők szerint is a hatodik tiltakozónapon, március 7-én rekordot döntött a részvétel. A rendőrség úgy tájékoztatott, hogy akkor 1,28 millióan, a CGT szakszervezet szerint 3,5 millióan tüntettek több mint kétszáz városban. A hetedik napon, szombaton azonban már csökkenő volt a részvétel, a belügyminisztérium adatai szerint 368 ezren tiltakoztak.

A párizsi utcákon viszont szerda estig 7600 tonna szemét halmozódott fel, de több nyugati nagyvárosban, Rennes-ben, Le Havre-ban és Nantes-ban is szeméthegyek borítják az utcákat a hulladékszállítók kilencedik napja tartó sztrájkja miatt.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.