Pesti Srácok

Ismét a kormánypártok erősödését mérik a kutatóközpontok

Ismét a kormánypártok erősödését mérik a kutatóközpontok

A kormánypártok visszaerősödését mérik az egymástól független és kutatási módszertanukban is eltérő közvélemény-kutatások – közölte kedden az Alapjogokért Központ.

Az elemzésben szerint mind a Nézőpont Intézet, mind "egyfajta kontrakutatásként" a Medián friss számai is azt jelzik, a Fidesz-KDNP pártszövetség lassú támogatásvesztése megállt, a tél végére megfordult, majd a kormánypártok visszaerősödtek a 2022-es választásokon szerzett szavazatarányukra.

– emelték ki. Hozzátették: a trendforduló mögött mindkét kutatóintézet azt az okot látja, hogy a magyarok kevésbé borúlátók a háború és a szankciós politikák miatt.

PestiSracok facebook image
Alapjogokért Központ

Az Alapjogokért Központ ugyanakkor – nem vitatva e megállapítást – arra hívta fel a figyelmet, hogy a pesszimizmus fokozatos csökkenése és a kormánypártok visszaerősödése, valamint az ellenzék stagnálása és ezzel a tél végére bekövetkezett korrekció nem önmagától történt, hanem azt a magyar kormányzati politika, a kormányzati cselekvések okozzák. Az elemzéshez csatolt adatok szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a februári felméréskor a Nézőpont Intézetnél 52, a Mediánnál 51 százalék volt.

A Nézőpontnál a DK 12, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 9-9, a Momentum 5, a Jobbik 4 százalékot ért el. A Mediánnál a DK 14, a Momentum 9, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 6-6, a Jobbik 5 százalékot kapott. A többi párt (köztük a parlamenti LMP, az MSZP és a Párbeszéd) támogatottsága 1-2 százalékos.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.