Pesti Srácok

Jóvátételt követelnek az Európai Bizottság elnökétől a magyar egyetemek rektorai

Jóvátételt követelnek az Európai Bizottság elnökétől a magyar egyetemek rektorai

Ismét megszakértette Brüsszel a hazai állapotokat, és szokás szerint bakot lőttek. Elfogadhatatlannak tartják a több mint 650 éves történelmi hagyománnyal rendelkező magyar felsőoktatást érintő döntéseket, és Ursula von der Leyen azonnali intézkedését kérik azoknak a magyar egyetemeknek a rektorai, amelyek az Erasmus-program finanszírozásának felfüggesztése miatt fordultak az Európai Bizottság elnökéhez - írja a Magyar Nemzet.

A 21 magyar felsőoktatási intézmény vezetője szerint példa nélküli, hogy az Európai Bizottság javaslata alapján kihirdetett, és azonnal hatályba is léptetett tanácsi határozat – amely kizárja az egyetemek 182 ezer hallgatóját és 18 ezer oktatóját, kutatóját az Erasmus+, Horizont Európa és további direkt uniós finanszírozású programokból – modellváltott egyetemek vezetőinek, közösségének előzetes megkeresése, véleménykérése nélkül született meg. Sőt mi több, mivel a 2023. február 15-i egyeztetésen nem láttak hajlandóságot a vonatkozó tanácsi határozat felülvizsgálatára, a magyar egyetemista, oktatói és kutatói közösséget ért sérelem napról napra egyre jelentősebb, aminek következtében újabb és újabb kutatásokból, együttműködésekből zárják ki őket.

Az Erasmus-ügyben érintett rektorok mindezt azért is érzik igazságtalannak, mivel az elmúlt évek során a magyar egyetemek az új modellben versenyképesebbek lettek. Ennek eredményei már most láthatóak:

a modellváltó egyetemek a meghatározó nemzetközi rangsorokban is jelentőset léptek előre, a nemzetközi adatbázisokban indexelt közleményeik összesítve 18 százalékkal növekedtek, a külföldi hallgatók létszáma a 2013-as szinthez képest 65 százalékkal emelkedett, és a kutatói létszám is 15 százalékkal nőtt.

Mindezek alapján az egyetemek vezetői elfogadhatatlannak tartják a vonatkozó határozatot, és kérik annak azonnali rendezését, valamint a közösségüket ért becsületbeli és anyagi károkozás azonnali jóvátételét.

Kijelentik továbbá azt is, hogy az új működési modellben a fenntartó alapítványok részéről politikai nyomásgyakorlás nem merül fel. Mint írják, a 21 modellváltott intézményben 105 kuratóriumi tag foglal helyet. 2023. február 15-ig a saját döntése alapján valamennyi állami vezető (10) lemondott kuratóriumi tagságáról. Ez bizonyítja, hogy nem létezett politikai túlsúly — mutatnak rá.

Forrás: Magyar Nemzet/ Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.