Pesti Srácok

Márki-Zayék guruló dollárjai miatt csúszik az ÁSZ-jelentés is

null

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tudja a törvényben meghatározott időre elkészíteni az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölő szervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést, mert tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel – jelentette ki az ÁSZ elnöke hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Windisch László közölte: szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonása is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel. Emlékeztetett arra:

Mint elmondta,

PestiSracok facebook image

Közlése szerint az ellenzéki pártok beadták az ÁSZ-hoz a kampányfinanszírozásról szóló beszámolójukat, ám ennek hitelességét illetően kétely merült fel, hiszen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter maga nyilatkozta, hogy a közös kampány jelentős hányadát az MMM finanszírozta. Vagyis egyértelművé vált, hogy a közös kampányhoz kötődő események finanszírozása az MMM-en keresztül történt, az MMM pedig külföldi szervezetektől kapott pénzt. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ÁSZ részéről a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése éppen azért történik, hogy kiderüljön, sor került-e tiltott finanszírozásra.

fogalmazott Windisch László.

mondta az ÁSZ elnöke a gazdasági bizottság előtt.

Forrás/fotó: MTI