Pesti Srácok

Most már nevében sem Magyarországért dolgozik a Párbeszéd

Most már nevében sem Magyarországért dolgozik a Párbeszéd

Nagyrendezvényt tartott a Párbeszéd, amelyen kiderült, ki vezeti a törpepárt EP-listáját, és az is, hogy a formáció új nevet kap. Legutóbb a Jobbik hajtott végre ilyen "radikális" változtatást. Úgy tűnik, hogy ha egy pártnak nem igazán vannak szavazói, akkor a névváltoztatás az egyetlen, amivel még feltűnést kelthetnek. De nem baj, legalább őszinték: már nem állítják, hogy Magyarországért dolgoznak.

Irány: 2024! – Párbeszéddel a Zöld Magyarországért! címen szervezett nagyrendezvényt a Párbeszéd, és az már a meghívóból kiderült, hogy a XIII. kerületi eseményen Szabó Rebeka és Tordai Bence társelnökök mellett felszólal Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója, egyben a brüsszeli iroda vezetője, továbbá Szabó Tímea frakcióvezető és V. Naszályi Márta I. kerületi (budavári) polgármester – írja az Index. A rendezvény középpontjában a jövő évi események, így az európai parlamenti és az önkormányzati választások álltak, az azonban sokakat meglepett, hogy Szabó és Tordai a politikai közösség életében új fejezetet is nyit azzal, hogy új nevet és új logót jelent be. Na, azért erős váltásra nem kell gondolni, ahogyan a Jobbik Magyarországért Mozgalomból is csak Jobbik – Konzervatívok lett, úgy a Párbeszéd Magyarországértból is Párbeszéd – A Zöldek Pártja lesz ezentúl. Meg kell hagyni, legalább őszinték: ezentúl nem hazudják azt, hogy Magyarországért tevékenykednek.

Az egyébként nem túl izgalmas nagygyűlésen megtudhattuk, hogy a kormány tönkreteszi a klímát, és megöli a fákat, illetve, hogy a párt EP-listavezetője Jávor Benedek lesz.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.