Pesti Srácok

Orbán Viktor a Weltwoche című svájci hetilapnak: Magyarország vezetése elég erős ahhoz, hogy távol tartsa az országot a háborútól

null

Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben – mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól". A kormányfő azt is mondta, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni magát. "Egy európai NATO lenne a megoldás. Ezt már 2012-ben javasoltam" – emlékeztetett.

A lap csütörtökön megjelent számában arra a kérdésre, hogy miként viseli Magyarország az ukrajnai háborút, a kormányfő kijelentette: "minket leginkább az Oroszország elleni uniós szankciók sújtanak", amelyek felhajtották az olaj és a gáz árát. Magyarországon az utóbbi időben hatalmas előrelépést értek el az ipar területén, az ehhez szükséges energiát importálni kell – mutatott rá Orbán Viktor, azt is jelezve, hogy amíg ez 2021-ben 7 milliárd euróba került az országnak, 2022-ben ez az összeg már 17 milliárd euró volt. A miniszterelnök közölte: a háború "megterheli a lelkünket, a pszichénket".

– tette hozzá, kiemelve, hogy ez a háború "tőlünk nem messze folyik", ezért akar mindenki békét Magyarországon.

PestiSracok facebook image

– mondta Orbán Viktor, azt is kiemelve: a keresztény tanítást a politikában is érvényesnek tartja. Kérdésre válaszolva a miniszterelnök az ukrajnai háború legfontosabb felismerésének nevezte, hogy "ma Európa kivonult a vitából".

– fűzte hozzá, arra is kitérve, hogy az Európában zajló háborúban "ma az amerikaiaké az utolsó szó". Úgy folytatta:

Megfogalmazása szerint, "ha komolyan, tabuk nélkül folytattuk volna a vitát Európa jövőjéről (...), akkor valószínűleg már a háború elején szilárd énképünk lett volna".

A miniszterelnök egyúttal balszerencsének nevezte, hogy Donald Trump elvesztette az amerikai elnökválasztást, mivel ha a korábbi, republikánus elnök nyerte volna meg a választást, "nem került volna sor háborúra". Orbán Viktor ezen a ponton azt is megjegyezte, hogy a német kormányváltás is "megtette a magáét".

A kormányfő egyetértett azzal az újságírói felvetéssel, hogy Európa gyengeségének mélyebb oka az Európai Unióban keresendő, mert "szétzilálja a nemzetállamokat anélkül, hogy bármi működőképes dolgot helyezne a helyükre". Orbán Viktor azt mondta:

A miniszterelnök a háború kimeneteléről szólva kijelentette: azt "senki sem nyerheti meg".

– mutatott rá. Orbán Viktor felidézte: két héttel a háború kitörése előtt, amikor Moszkvában utolsó alkalommal találkozott Vlagyimir Putyinnal, az orosz elnök azt mondta neki, hogy Magyarország NATO-tagsága nem probléma, csak Ukrajnáé és Grúziáé.

– mondta Orbán Viktor, aki azt is megjegyezte:

A magyar kormányfő az interjúban kifejtette azt is, hogy "Oroszország egy másik civilizáció", ahol az európai politikai normák nem működnek.

– jegyezte meg. Hozzátette: meg kell találnunk a módját annak, hogy együtt tudjunk élni egy olyan nagy, veszélyes hatalommal, mint a szomszédunkban lévő Oroszország. Orbán Viktor közölte: elképzelni sem szeretné, hogy mi történik akkor, ha Oroszország elveszíti a háborút.

– hangsúlyozta. A béketeremtésről szólva közölte, hogy "a béke a szívben kezdődik, el kell érnie a fejet, amely aztán a kezet vezeti".

– fűzte hozzá, majd arról beszélt, hogy a kínaiak, az indiaiak, az arabok, a törökök, a brazilok békét akarnak.

– hívta fel a figyelmet. Orbán Viktor Magyarországnak a béketeremtésben játszott szerepét úgy fogalmazta meg: "ha barátaink és szövetségeseink fel akarják adni a háborús álláspontot, látniuk kell egy alternatívát". Arra az újságírói felvetésre, hogy minek kell az Egyesült Államokban történnie, megváltozhat-e a politika, Orbán Viktor világosnak nevezte a magyar tapasztalatot.

– fogalmazott. Hozzátette:

Orbán Viktor azt mondta, hogy Donald Trump nem a világ utolsó reménye a békére, "de ő egy remény".

A miniszterelnök álláspontja szerint Donald Trumpnak "valószínűleg néhány hét alatt sikerülne" a béketeremtés. A miniszterelnök beszélgetőpartnerének azon kijelentéseire, miszerint "a globalizáció és szabadkereskedelem minden évben a davosi Világgazdasági Fórumon találkozó prédikátorainak" új evangéliuma van: "a globalizációs visszarendeződés", amelyben "mi vagyunk a jók, ők a rosszak", Orbán Viktor rögzítette, hogy ez komoly veszélyt jelent Magyarország számára.

– mondta. A miniszterelnök Svájcra térve fontosnak nevezte az alpesi országot, amely "olyan, amilyen lenni akar, ugyanakkor nincs elszigetelve".

– mondta Orbán Viktor, aki úgy folytatta: ha Magyarország ott lenne, ahol Svájc, akkor "mi is semlegesek lennénk".

– mondta. Kérdésre válaszolva a kormányfő az ellenőrizetlen bevándorlásban rejlő legnagyobb veszélynek rövid távon a közbiztonság romlását és a terrorizmust nevezte.

– mondta. Orbán Viktor a genderideológiában rejlő legnagyobb veszélyként azt azonosította, hogy 14 és 18 év között a gyerekeknek "bele kell nőniük a világba".

– húzta alá a kormányfő. Újságírói felvetésre, hogy mit tenne a magyar miniszterelnök, ha egy napra "az unió diktátora" lenne, mint ahogy az Európai Bizottság volt elnöke, Jean-Claude Juncker nevezte őt, Orbán Viktor úgy felelt:

Majd úgy folytatta, hogy létezik egy Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök által jegyzett jó kézikönyv, amiben Stoiber leírja, miként lehetne az EU-t újjászervezni a szubszidiaritás alapján.

– mondta Orbán Viktor, és annak szükségessége mellet érvelt, hogy "minden olyan hatáskört, amit az EU a tagállamok felhatalmazása nélkül magának tulajdonított, vissza kell adni a tagállamoknak".

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.