Pesti Srácok

Összeütközött két vonat Görögországban, sok az áldozat

Összeütközött két vonat Görögországban, sok az áldozat

A tűzoltóság szóvivőjének szerda hajnali közlése szerint 26-an haltak meg és legalább 85-en megsérültek a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetben.

A tűzoltóság korábban 16 halálos áldozatról számolt be. Az Athénból Thesszalonikibe tartó személyvonat és a Thesszalonikiből Láriszába tartó tehervonat Lárisza előtt ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között. Az ütközés nyomán több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult.

PestiSracok facebook image

– mondta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba. A görög állami televízió, az ERT felvételei szerint a fejlámpát viselő mentőalakulatok sűrű füstben kutattak túlélők és sérültek után a vonatok roncsai között. A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Thesszalonikibe. A láriszai kórház tisztviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak. A thesszáliai régió kormányzójának közlése szerint mintegy 250 utast biztonságban evakuáltak Thesszalonikibe buszokkal. Konsztantinosz Agorasztosz a SKAI TV-nek azt mondta, "az ütközés nagyon erős volt, a személyvonat első négy kocsija kisiklott, és az első két kocsi, amely kigyulladt, szinte teljesen megsemmisült". A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.