Pesti Srácok

Ron DeSantisszal találkozott Novák Katalin

Ron DeSantisszal találkozott Novák Katalin

A keresztények politikai szerepvállalása, a fiatalok részvétele a közéletben és a magyar családpolitika jelentősége álltak a magyar köztársasági elnök előadásnak középpontjában a délnyugati-floridai Ave Maria Egyetemen tartott előadásban csütörtökön. Novák Katalin amerikai látogatásának utolsó állomásán, a katolikus magánegyetem hallgatói előtt a keresztény elvű politizálásról szólva kijelentette, hogy ez egymás tiszteletén alapul. Rámutatott, hogy a kormányzás keresztény alapú alternatívája működőképes a gyakorlatban és nem csupán elmélet.

– fejtette ki a köztársasági elnök. Az államfő azt is hangsúlyozta, hogy ez a keresztény politikai alternatíva egy járható út, és hozzátette: Floridában – ahol az előadás elhangzik – szintén megtapasztalható, hogy ezek az alapelvek a gyakorlatban is működnek, és az emberek többsége számára vonzóak tudnak lenni.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet. A magyarországi keresztény alapelvű politizálás szempontjairól szólva kiemelte a szabadságot. Ahogy fogalmazott, a magyar "egy szabadságszerető nemzet".

– fűzte hozzá. Ennek részeként említette a szólás valódi szabadságát, a gondolkozás szabadságát, és azt, hogy szabadon lehet élni, ami jelenti azt is, hogy az ember a mindennapok szintjén élvezheti a szabadságát.

– fejtette ki Novák Katalin. Sajnálatosnak nevezte, hogy ma a világ sok részén elméletben az állam szabadságról beszél, gyakorlatban ugyanakkor, ha valaki nem a fősodorral halad, az megtapasztalja a hátrányos következményeket.

A keresztény gyökerű alapelvek gyakorlati megvalósításának példájaként a magyar családpolitika lépéseit nevezte, amelyekkel kapcsolatban a floridai egyetemi közönség előtt kijelentette, hogy ez egy olyan terület, amiért keményen harcoltak több mint egy évtizeden keresztül. Felhívta a figyelmet arra, hogy a családpolitikai lépések elindításakor nagyon nehéz demográfiai helyzetben volt Magyarország, amely a nyugati világhoz hasonlóan alacsony születésszámokkal küzd. Rámutatott, hogy egy évtized alatt a termékenységi ráta 1,27-ről 1,6-ra emelkedett, ami Európában a legnagyobb arányú javulás. Elmondta, hogy Magyarország a GDP-je 6 százalékát fordítja ma családtámogatásra, ami nagyon magas arány összevetve azzal, hogy a NATO elvárása a tagállamoktól a bruttó hazai jövedelem 2 százalékát kitevő védelmi kiadás. A magyarországi családtámogatás elemei közül az államfő kiemelte a gyermekek után járó személyi jövedelemadó-csökkenést, és azt, hogy a négy- vagy több gyermekes édesanyák élethosszig tartó szja-mentességet élveznek. A jórészt egyetemistákból álló közönségnek példaként mondta, hogy Magyarországon a megszületett gyermekek számával arányosan csökken a visszafizetendő diákhitel összege, három gyermek után pedig egyáltalán nem kell törleszteni. A harmadik családpolitikai intézkedésként a lakhatással összefüggő magyar támogatási rendszert ajánlotta floridai közönsége figyelmébe.

– fogalmazott az államfő, hozzátéve, hogy a jövő garanciáját a gyerekek jelentik, és a magyar családpolitika eredményességét igazolja a házasságok számának megkétszereződése és a terhességmegszakítások számának harmadára csökkenése is. Az amerikai egyetemi hallgatóknak saját személyes tapasztalatára is hivatkozva az államfő azt a tanácsot adta, hogy nem éri meg kihagyni azt, hogy az embernek gyereke és családja legyen.

Novák Katalin amerikai látogatásának hivatalos programjai között szerepelt, hogy felszólalt az ENSZ nők helyzetét vizsgáló bizottságának ülésén New Yorkban, valamint találkozott Florida állam kormányzójával is. Ron DeSantis kedden Florida fővárosában, Tallahassee-ban látta vendégül a magyar köztársasági elnököt, akivel először találkozott. A Sándor-palota kommunikációs igazgatója a megbeszélésről elmondta, hogy a köztársasági elnök és a floridai kormányzó ugyanúgy kiállnak a hagyományos értékek mellett, mint a család védelme, a szülők neveléshez való jogának biztosítása vagy éppen a határvédelem. Farkas Vajk beszámolt arról is, hogy Ron DeSantis elismeréssel szólt Magyarország eredményeiről, külön kiemelve az államfő családok védelmében tett erőfeszítéseit.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sándor-palota

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.