Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az EU-nak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva

Szijjártó Péter: az EU-nak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva

Az Európai Uniónak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a térségbeli államoknak a közösségre, ráadásul Magyarország számára nemzetbiztonsági kérdés a bővítési folyamat felgyorsítása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Budapest Balkans Forumon.

A szerb, az észak-macedón és az albán külügyminiszterrel közösen tartott előadáson a magyar külügyminiszter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió egyre rosszabb formában van, aminek számos különböző oka van, és az egyik épp a bővítési folyamat kudarca. Felszólalásában rámutatott, hogy utoljára Horvátország csatlakozott, körülbelül tíz éve, és 1973 óta ez a leghosszabb idő, ami eltelt új ország belépése nélkül, ráadásul a közösség közben el is veszítette egyik tagját az Egyesült Királyság távozásával.

– szögezte le, sérelmezve, hogy ennek ellenére a gyors bővítési folyamat támogatói egyelőre nincsenek többségben a blokkon belül.

PestiSracok facebook image

Képmutató tagállamok

Aláhúzta: aki a bővítés ellen van, az gyengíti az Európai Uniót, ráadásul számos ország képmutatóan jár el, minthogy a tagjelöltek jelenlétében, a nyilvánosság előtt mindenki támogatólag nyilatkozik, de ezzel párhuzamosan mindenféle akadályokat gördítenek a folyamat elé, ami teljességgel elfogadhatatlan. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az EU-nak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a térség államainak a közösségre. Kitért arra is, hogy Magyarország számára a bővítés felgyorsítása egyenesen nemzetbiztonsági kérdés, miután a nemzetközi közösség eddig nem volt képes az illegális bevándorlás kiváltó okainak kezelésére, így nagy a további migrációs hullámok veszélye, és a Nyugat-Balkán hatékony együttműködése nélkül Európa nem tud megbirkózni az erősödő nyomással.

– fogalmazott. Leszögezte, hogy a bővítési folyamat felgyorsításának nincs semmilyen valódi jogi akadálya, pusztán a politikai akarat hiányáról van szó. Ezért – mint kiemelte – Közép-Európának folyamatosan nyomást kell gyakorolnia a mesterséges gátak lebontása érdekében.

Amikor a békéről beszélünk, azonnal orosz kémek leszünk

A miniszter érintette az ukrajnai háború témáját is, és az eszkaláció veszélyére figyelmeztetett, aláhúzva, hogy ez a közvetlen szomszédságban kezdődne, nem több száz vagy ezer kilométerre, márpedig ezt el kell kerülni mindenképpen.

– jelentette ki. Hangsúlyozta: félrevezető a transzatlanti nyomásgyakorlás, ebből a buborékból kilépve ugyanis jóval erősebb a békeretorika, a világ országainak többsége a diplomáciai rendezés pártján áll, és remélhetőleg ennek nyomán minél előbb sikerül tető alá hozni a tűzszünetet és megindítani a béketárgyalásokat. Rámutatott, hogy az ukrajnai háború újabb ok lehet az EU-bővítési folyamat felgyorsítására.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.