Pesti Srácok

Új lendület a partnerségben – Moszkvában tárgyal a kínai elnök

Új lendület a partnerségben – Moszkvában tárgyal a kínai elnök

Háromnapos állami látogatásra Oroszországba érkezett hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök.

Az elnöki repülőgép a Vnukovo-2 repülőtér kormányzati szektorában szállt le. A kínai vezetőt a két ország himnuszát játszó katonazenekarral, díszegységekkel és vörös szőnyeggel várták. Az orosz fogadóküldöttséget Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes vezette. Hszi Csin-ping a repülőtéren Kínát és Oroszországot hegyekkel és folyókkal összekötött jó szomszédnak és megbízható partnernek nevezte. Azt hangoztatta, hogy a kétoldalú viszony nagymértékben hozzájárul a haladáshoz az egész világon.

-mondta. Örömét fejezte ki a Vlagyimir Putyin elnöktől kapott oroszországi meghívása, valamint annak okán is, hogy ismét a Kínához közel álló szomszédnál járhat állami látogatáson. A kínai kormányzat és nép nevében jókívánságait fejezte ki az orosz kormányzatnak és népnek. Elmondta: arra számít, hogy Moszkvában Putyinnal alapos eszmecserét folytat a kétoldalú kapcsolatokról, a kölcsönös érdeklődésre számot tartó, fontos regionális és nemzetközi témákról, és közösen felvázolja vele a stratégiai és a gyakorlati együttműködés fejlesztésének tervét.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta. A kínai vezető Hungcsi (Vörös Zászló) típusú limuzinján konvojával Moszkvába hajtatott, ahol a város északi részén lévő, ötcsillagos Soluxe szállodában szállt meg, a tavaly megnyílt Park Huaming kínai üzleti központ és a császári palota kertjét kicsinyítve rekonstruáló tájpark mellett. A több mint öthektáros park a maga nemében a legnagyobb ilyen létesítmény Kínán kívül. A szállodánál, amelynek védelmét megerősítették, az elnököt több tucatnyian várták orosz és kínai zászlókkal, valamint üdvözlő transzparenssel. Hszi Csin-ping 2017-es moszkvai látogatása során a sztálini korszakban megépített jellegzetes toronyszállodában, a Radisson Collectionben szállt meg, amelyet korábban Ukrajnának hívtak. Pártfőtitkári és államfői újraválasztása után Hszi első külföldi útja az orosz fővárosba vezetett.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az orosz elnök hétfőn, közép-európai idő szerint várhatóan 14 óra 30 perc körül nemhivatalos megbeszélésen fogadja kínai hivatali partnerét. A találkozó hivatalos része kedden 13 órakor a Nagy Kreml-palotában kezdődik, amit a küldöttségek szűk körű, majd kibővített összetételben folytatandó tárgyalása, azután közös nyilatkozatok és szerződések aláírása, valamint állami díszebéd kísér. Peszkov szerint a két vezető napirendjére kerül majd az ukrajnai rendezésre vonatkozó 12 pontos kínai békekezdeményezés. Ennek fő elvei között szerepel az országok szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása, a Moszkva és Kijev közötti közvetlen párbeszéd újraindítása, valamint felhívás a további eszkaláció megakadályozására és a külföldi fegyverszállítások leállítása. A szóvivő elmondta, hogy Putyin ki fogja fejteni vendégének az orosz álláspontot, miszerint a Nyugat nem a békefolyamat sikerében és a harci cselekmények visszafogásában, hanem ennek épp az ellenkezőjében érdekelt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.