Pesti Srácok

1,13 millió halálos áldozat után az Egyesült Államokban hivatalosan is megszűnt a világjárvány miatti veszélyhelyzet

1,13 millió halálos áldozat után az Egyesült Államokban hivatalosan is megszűnt a világjárvány miatti veszélyhelyzet

Az Egyesült Államokban hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány miatt 2020 márciusában kihirdetett országos veszélyhelyzet, miután Joe Biden elnök aláírta az erről szóló törvényt.

Az elnöki hivatal egymondatos keddi közleménye szerint a jogszabály törvényerőre emelése megszünteti a Covid-19-világjárványhoz kapcsolódó veszélyhelyzeti intézkedéseket. Joe Biden nem értett egyet a kongresszus határozatával, de miután a képviselőház után a szenátus is elfogadta azt márciusban, nem fog vétót emelni. A kongresszus 435 tagú alsóháza februárban szavazott a republikánus többség által beterjesztett jogszabályról, és ezt csaknem kétszáz demokrata párti képviselő utasította el. A közegészségügyi veszélyhelyzet május 11-én veszíti érvényét az Egyesült Államokban. Az országos veszélyhelyzet olyan jogosítványokat adott a kormányzat kezébe, amelyek megkönnyítették a járvány elleni intézkedések meghozatalát. A mindennapi életben viszont a hivatalosan még élő járványügyi veszélyhelyzet kevéssé éreztette hatását az elmúlt hónapokban.

Az Egyesült Államokban 2020. január 30-án kihirdetett közegészségügyi veszélyhelyzetet az akkori elnök, Donald Trump hirdette ki, majd 2020 márciusában az országos veszélyhelyzetet is bevezették. A Covid-19 világjárványnak hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban több mint 1,13 millió halálos áldozata volt.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.