Pesti Srácok

Az európai szuverenitás erősítését hangsúlyozta Emmanuel Macron Hágában

Az európai szuverenitás erősítését hangsúlyozta Emmanuel Macron Hágában

Emmanuel Macron francia elnök megismételte felhívását az európai szuverenitás megerősítésére kétnapos hollandiai látogatásán, kedden.

– mondta az elnök a Nexus Instituut kulturális kutatóközpontban elmondott vitaindító előadásában. Macron szerint mindkét tragédia nagyobb európai szuverenitást kényszerített ki. A francia elnök emellett az erős európai iparpolitika mellett foglalt állást, rámutatva, hogy Kína és az Egyesült Államok is aktívan támogatja saját nemzeti iparát.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– mondta.

– jelentette ki. Véleménye szerint a szuverenitás védelme azt jelenti, hogy "megválogathatjuk partnereinket, és saját magunk alakíthatjuk a sorsunkat, nem csupán szemlélőként veszünk részt a világ eseményeiben".

Macron beszédét tüntetők zavarták meg, a franciaországi demokrácia állapotát bírálták, különösen a nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatban vonták kérdőre az elnököt. A demonstrálók feltartottak egy transzparenst, amelyen az állt: "Az erőszak és a képmutatás elnöke". Franciaországot egyre mélyülő belpolitikai válság sújtja, amióta az államfő alkotmányos manőverrel megkerülte a parlamentben a nyugdíjkorhatár 62 évről 64-re történő emeléséről szóló szavazást. A kormány kitart terve mellett, miközben a tömegdemonstrációkkal együtt több helyen zavargások is voltak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Aurelien Morissard

Ajánljuk még