Pesti Srácok

Csúcsra pörgették a hadiipari bizniszt – Már Európa is többet költ fegyverre, mint a hidegháború végén

null

Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végi szintet, a több mint három évtizede legnagyobb növekedést Oroszország ukrajnai inváziója ösztönözte - derült ki egy hétfőn közzétett összehasonlító jelentésből.

A katonai kiadások az összes kontinensen új csúcsot értek el tavaly, 2240 milliárd dollárt, ami a globális GDP 2,2 százaléka - írta a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI). Nan Tian kutató, a tanulmány egyik társszerzője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, "hajtja (a kiadásokat) az ukrajnai háború, amely az európai költségvetést felfelé húzza, akárcsak a megoldatlan és növekvő kelet-ázsiai feszültségek", egyrészt Kína részéről, másrészt az Egyesült Államok és ázsiai szövetségesei közötti ellentétek miatt.

A jelentés szerint az európai kontinens, az infláció levonása után, 13 százalékkal többet költött hadseregére egy olyan évben, amelyet az ukrajnai orosz támadás jellemzett. Ez egyrészt a legerősebb növekedés több mint 30 éve, másrészt pedig visszatérés a kiadások 1989-es szintjére, a berlini fal leomlásának évére. Ezek a kiadások a legmagasabb szintet érték el a hidegháború vége óta - vélekedett Tian. Egyedül Ukrajna hétszeresére, 44 milliárd dollárra - GDP-jének egyharmadára - növelte kiadásait. Ebbe még nem is számolják bele a külföldről érkező több tízmilliárdos fegyveradományokat - állította a SIPRI. Az intézet becslései szerint az orosz kiadások 9,2 százalékkal nőttek.

Az európai kiadások, amelyek 2022-ben elérik a 480 milliárd dollárt, tíz év alatt már több mint harmadával nőttek, és a tendencia a következő évtizedben tovább gyorsulhat. Az 1990-es évekbeli erőteljes visszaesés után a globális katonai kiadások a 2000-es évek óta ismét emelkednek. Ezeket kezdetben Kína jelentős katonai beruházásai, majd a Krím 2014-es annektálása után Oroszországgal kiújult feszültségek hajtották. Tavaly a globális kiadások 39 százaléka az Egyesült Államokra jutott. A második helyen álló Kínával (13 százalék) együtt a világ katonai beruházásainak több mint felét adják.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.