Pesti Srácok

Giorgia Meloni: Európa olyan problémákra kezd ráébredni, amelyekért nemrég egyeseket még veszélyes szuverenistaként ítéltek meg

Giorgia Meloni: Európa olyan problémákra kezd ráébredni, amelyekért nemrég egyeseket még veszélyes szuverenistaként ítéltek meg

Európa olyan problémákra kezd ráébredni, amelyekért nemrég egyeseket még veszélyes szuverenistaként ítéltek meg – jelentette ki Giorgia Meloni miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt elnöke kedden, Milánóban. Meloni leszögezte: Olaszországban egyre több embert kell eltartani, és egyre kevesebb azoknak a száma, akik dolgoznak.

– mondta Giorgia Meloni. Hozzátette, hogy kormánya a demográfiai növekedésre helyezi a hangsúlyt olyan családtámogatási politikával, amely a születéseket ösztönzi. Úgy vélte, komoly veszélyt képvisel az ország gazdasági és társadalmi fennmaradására nézve, hogy korábban nem fektettek be a népességszám emelésébe.

A miniszterelnök a milánói vásártéren zajló bútoripari kiállításon és vásáron nyilatkozott. Nemzeti kiválóságnak nevezte a bútoripari ágazatot, hangsúlyozva, hogy kormánya elsőrendűnek tartja a nemzeti termékek védelmét. Megjegyezte: állami segélyekből élők helyett szakképzett munkaerőre van szükség.

PestiSracok facebook image

Kifejtette: az Európában aktuális témákat a nemzeti érdekek védelmével kell összeegyeztetni, és a jelenlegi olasz kormány ezt kívánja megvalósítani a lehető legjobban.

– mondta Giorgia Meloni. Hozzátette: Európa igazi problémáját ma, amire Európa most kezd ráébredni, éppen a stratégiai önállóság hiánya jelenti.

– hangoztatta Giorgia Meloni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.