Pesti Srácok

Hölvényi György: stratégiai előrelépésre van szükség Szíriával kapcsolatban

Hölvényi György: stratégiai előrelépésre van szükség Szíriával kapcsolatban

Stratégiai előrelépésre van szükség Szíriával kapcsolatban, az Európai Unió nem feledkezhet meg a szíriai válságról, a földrengés pedig lehetőséget adott arra, hogy újragondolják a Bassár el Aszad vezette rezsimmel kapcsolatos szankciós politikát - írta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője az MTI-nek eljuttatott szombati közleményében.

A kereszténydemokrata politikus, aki humanitárius misszió keretében Szíriában tartózkodik, többek között a februárban bekövetkezett földrengés helyszíneire, Latakiába és Aleppóba látogat el, hogy egyházi vezetőkkel egyeztessen, és felmérje a legsürgetőbb humanitárius szükségleteket, majd tapasztalatai alapján jelentést készítsen a témával foglalkozó európai döntéshozóknak.

- írta Hölvényi György.

PestiSracok facebook image

A képviselő útja során meglátogatja az aleppói Szent Lajos Kórházat, amely magyar segítséggel épült fel. Emellett, egyeztetéseket folytat Mario Zenari bíborossal, Szíria apostoli nunciusával, továbbá találkozik a jezsuita menekültszolgálat szíriai igazgatójával, valamint katolikus, melkita, örmény, illetve protestáns vallási vezetőkkel, és együtt keresi a megoldás lehetőségeit II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkával.

- tette hozzá a politikus.

- húzta alá a képviselő.

MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?