Pesti Srácok

Stoltenberg bejelentette: Zelenszkij is részt vesz a júliusi NATO-csúcstalálkozón

null

A NATO-szövetségesek továbbra is elkötelezettek "a nyitott ajtók politikája mellett", Ukrajnát pedig arra bátorítják, hogy a nehéz időkben is folytassa a megkezdett reformokat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedd este, a tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napját lezáró brüsszeli sajtónyilatkozatában.

A főtitkár hangsúlyozta: "egy erős, független Ukrajna létfontosságú az atlanti térség stabilitása szempontjából, a NATO Ukrajna mellett áll, amíg csak szükséges, mert az ország jövője az atlanti családban van". Stoltenberg emlékeztetett: a NATO már közel 150 milliárd euró támogatást, ebből 65 milliárd euró katonai segélyt nyújtott Kijevnek. Felhívta azonban a figyelmet, hogy még "nincs itt az ideje az önelégültségnek", mert "Vlagyimir Putyin orosz elnök változatlan irányt követ Ukrajnával kapcsolatban". Úgy véli, hogy "Oroszország felül tud kerekedni a szövetségesek Ukrajna melletti támogatása ellenére".

– jelentette ki. Mint mondta, erre építve a NATO többéves támogatási programot fog kidolgozni Ukrajna számára, hogy megerősítse az ország védelmi kapacitásait, valamint az áttérést a szovjet gyártmányú felszerelésekről a NATO-szabványúakra. A főtitkár bejelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz a júliusban Vilniusban megrendezendő NATO-csúcstalálkozón. A NATO-bővítésről szólva elmondta, hogy Finnország kedden teljes jogú tagja lett a szövetségnek, ami garantálja saját biztonságát, de egyúttal fejlett védelmi kapacitásával hozzájárul a többi tagállam védelméhez. Svédország csatlakozásának ratifikálási folyamatával kapcsolatban Stoltenberg azt mondta, hogy a "patthelyzet megoldódott, sikerült túllendülni a holtponton".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szergej Gric

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.