Pesti Srácok

Árcsökkenés várható a Lidl-nél

null

A Lidl németországi vezérigazgatója, Christian Härtnagel egy, a Bildnek adott interjúban elárulta, hogy mikor várható újabb csökkenés az élelmiszerek árában a német piacon, és arról is beszélt, hogy miért ugyanolyan fontos a fenntarthatóság, mint az alacsony árak – számol be az index.hu.

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a Lidl, amely ez idő alatt egyetlen boltból 32 országban 12 ezer üzletet magában foglaló hálózattá nőtte ki magát. Az infláció miatt egekbe szökő élelmiszerárak azonban komoly kihívás elé állítják a vállalatot, és felvetik a kérdést, hogy mikor számíthatnak a német fogyasztók újabb árcsökkenésre. Többek között erről is kérdezte a Bild a Lidl németországi vezérigazgatóját.

– mondta a lapnak a Lidl németországi vezérigazgatója. Härtnagel arról is beszélt, hogy idén már több mint hétszáz termék árát tudták csökkenteni. Mint mondta, nem terhelnek rá minden áremelkedést a vásárlókra, és folyamatosan tárgyalnak a beszállítóikkal.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Härtnagel. A Lidl Németország jövőjéről elmondta, hogy sokkal digitálisabb lesz, és új termékek is megtalálhatóak lesznek náluk, mivel a vásárlók ízlése folyamatosan változik. Härtnagel szerint a teljesen automatizált üzletekre még sokat kell várni, mivel az ötlet még túl éretlen, de folyamatosan figyelemmel kísérik a technológia fejlődését, és igyekeznek mindent a vásárlóik igényeihez igazítani, valamint a fő tevékenységükre, az alacsony árakra összpontosítani.

Forrás: index.hu; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még