Pesti Srácok

Hivatalos látogatásra Szöulba érkezett Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Hivatalos látogatásra Szöulba érkezett Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Hivatalos látogatásra Szöulba érkezett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és megbeszélést folytatott I Csangjang kereskedelmi, ipari és energiaügyi miniszterrel – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.

A közleményben idézték a házelnököt, aki I Csangjang kereskedelmi, ipari és energiaügyi miniszterrel tárgyalt dél-koreai hivatalos látogatásának első napján. A tájékoztatás szerint Kövér László a miniszternek arról beszélt: "a Koreai Köztársaság kiemelt stratégiai partnerünk a régióban, amellyel kereskedelmi és befektetési szempontból is az egyik legszorosabb együttműködést alakítottuk ki a térségben". Az Országgyűlés elnöke kiemelte: Magyarország elkötelezett a további kapcsolatok fejlesztése iránt.

– mondta Kövér László. A házelnök beszélt arról is, hogy mind 2019-ben, mind 2021-ben Dél-Korea volt a legnagyobb külföldi befektető Magyarországon. A Dél-Koreából érkező közvetlen tőkebefektetések állománya 2020-ban több mint 6,8 milliárd dollárt ért el, ami a teljes befektetői állomány 6,7 százaléka. 2020-ban 130 koreai vállalat 15 206 embert foglalkoztatott Magyarországon, és a magyar kormány számos koreai vállalattal van stratégiai megállapodása. Kövér László magyar nemzeti érdeknek nevezte a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok tovább bővítését, mindazokon a területeken, amelyek hozzáadott értékkel bírnak és hozzásegítik Magyarország alkalmazkodását a XXI. század gazdasági követelményeihez.

PestiSracok facebook image

– mondta. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: várakozással tekintenek a Magyar–Koreai Gazdasági Vegyes Bizottság 2024-es budapesti ülésére, amely reményeik szerint újabb lendületet adhat a két nemzet közötti gazdasági kapcsolatok előremozdításában. A tájékoztatás szerint I Csangjang arról beszélt a találkozón, hogy Magyarország stabil és biztos gazdasági környezetet jelent a dél-koreai cégeknek, "ami biztosítékként szolgál az újabb beruházások megjelenésének", és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is segítse elő a dél-koreai cégek magyarországi beruházásainak kedvező gazdasági feltételeit. Kövér László elmondta, hogy a kormány elkötelezett a versenyképes magyarországi környezet fenntartásában, amit a munkát terhelő adók csökkentésével és az infláció mértékének leszorításával is biztosítani kíván. A tájékoztatás szerint a megbeszélésen szó volt az ipari szakemberek magyarországi képzésének ösztönzéséről, a mérnökképzés terén megvalósuló együttműködésről is.

Kövér László találkozott a Koreai Nemzetgyűlés koreai–magyar baráti tagozatának elnökével és a tagozat tagjaival, a politikusokból és a koreai közélet befolyásos képviselőiből álló Koreai–Magyar Baráti Társaság elnökével és tagjaival, valamint ellátogatott a szöuli Liszt Intézetbe, ahol a sokrétű magyar–koreai kulturális kapcsolatokról kapott tájékoztatást. Az Országgyűlés elnöke kedden hivatalos tárgyalásokat folytat meghívójával, Kim Dzsinpjóval, a Koreai Nemzetgyűlés elnökével.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/YNA/Dél-koreai ipari minisztérium

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?