Pesti Srácok

Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Nyugaton elérték, hogy száműzzék a ciszheteró, fehér népséget a közszférából

Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Nyugaton elérték, hogy száműzzék a ciszheteró, fehér népséget a közszférából

A Sadiq Khan polgármester által elnökölt Transport for London gyakornoki programjának felhívása kizárja, hogy fehér emberek jelentkezzenek a brit főváros vállalatának képzésére – hívja fel a figyelmet az esetre a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában. Huth Gergely hozzáteszi: azokat a feketéket és barnákat is kitiltják a programból, akik genetikailag nem, de kulturálisan a brit őslakossághoz kötődnek, azaz „fehér örökséggel rendelkeznek”. A kiírás szerint a Stuart Ross ­kommunikációs gyakornoki programra aspirálók csak fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai hátterűek lehetnek, továbbá olyanok, akik valamilyen afrikai, afro­karibi, ázsiai vagy más, nem fehér örökséggel rendelkeznek.

A főszerkesztő szerint ami Londonban (és a nyugati világ egyre nagyobb részén) történik, nettó fajgyűlölet, és semmiben nem különbözik azoktól az ordas eszméktől, amelyektől szegény Vásárhelyi Mária már azóta nem tud aludni, hogy a néhai O. Kovács Attila, a Napi Magyarország főszerkesztő-helyettese az első Orbán-kormány küzdelmes korszakában megjegyzéseket tett az arcbőre vastagságára.

– írja Huth Gergely. A PestiSrácok.hu főszerkesztője írásában leszögezi: a fajgyűlölők nevezik fajgyűlölőnek a normális embereket. És időnként, továbbra is antiszemitának – bár ezt már unjuk. Elegáns klub ez, sokan idekerültünk már. Nemrégiben sikerült leigazolni például Elon Muskot is, aki kritizálni merte Soros Györgyöt, a világboldogító spekulánst. Ő a kritika tárgyától teljesen függetlenül történetesen zsidó.

PestiSracok facebook image

– olvasható a publicisztikában.

Huth Gergely teljes írása ITT olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.