Pesti Srácok

Izraeli védelmi miniszter: a hadsereg megkettőzte az iráni célpontok elleni csapásokat Szíria területén

null

Az izraeli hadsereg nagyban fokozta az iráni célpontok elleni csapásokat Szíria területén – közölte hétfőn Joáv Galant izraeli védelmi miniszter. A tárcavezető egy biztonsági konferencián azt mondta, hogy hivatalba lépése óta az izraeli csapások száma az irániak ellen Szíriában kétszeresére emelkedett.

– ismertette a védelmi tárcavezető. Galant mindemellett azzal is vádolta az Iszlám Köztársaságot, hogy civil hajókat alakít át fegyverek – drónok, illetve rakéták, hírszerzési tevékenység folytatására képes berendezések – hordozására képes hadihajókká, amelyeket aztán az ország határaitól távol állomásoztatna.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a miniszter.

– tette hozzá.

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők és a libanoni Hezbollah állásaira. Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter