Pesti Srácok

Kínos: Hitler szólalt meg az osztrák vonat hangosbemondóján

Kínos: Hitler szólalt meg az osztrák vonat hangosbemondóján

Nagyon kínos dolog történt az osztrák vonaton vasárnap, ugyanis az utastájékoztató helyett, Adolf Hitler beszédét játszották le. Állítólag többször is elhangzott a "Sieg Heil" és a "Heil Hitler" is, a vonat üzemeltetője szerint az elmúlt időszakban több hasonló incidens is történt. Úgy tudni, hogy az ügyben két ember ellen tettek feljelentést.

A Bregenz-Bécs járat egyik utasa a BBC-nek elmondta, hogy a vonaton mindenki "teljesen megdöbbent" a nem várt események hatására. David Stoegmuller, a német zöld párt parlamenti képviselője közölte, hogy a Hitler beszédrészletet nem sokkal azelőtt játszották le a vonaton, mielőtt az OEBB Railjet 661-es járata megérkezett volna Bécsbe.

A vonat személyzete nem tudta leállítani a felvételt és saját bejelentést sem tudtak tenni a vonat hangosbemondóját használva.

- közölte az OEBB.

A hangosbemondón egyébként gyermekdalokat is hallani lehetett. Úgy tudni, hogy az ügyben két ember ellen tettek feljelentést.

A szóban forgó vonat egyik utasa egy második világháborús koncentrációs tábort túlélő nő volt, őt nagyon megrázták az események, állítólag sírva is fakadt.

Forrás: Origo, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.