Pesti Srácok

Lázár János a cseh határon megállított vonatról: Egy dolog kellett volna, jószándék

null

Mint ismeretes, korábban nem engedték be Németországba a MÁV-START egyik szerelvényét, így 350 utas találta magát a cseh határállomás peronján. A szerelvény „kifogásolható műszaki állapota miatt” a DB személyzete ugyanis elutasította a vonat átvételét, az nem folytatta útját Hamburgba. Noha a nem megfelelő állapot a gyakorlatban pusztán annyit jelentett, hogy az egyik kocsiban nem működött a légkondicionáló berendezés és az egyik ablak felső, billenő része is kitörött.

Az eset kapcsán írásbeli kérdést intézett Bakos Bernadett, az LMP képviselője Lázár János építési és közlekedési miniszterhez – írta meg szerdán a hvg.hu. Mint a lap tájékoztat, a politikus azt tudakolta, hogyan fordulhatott elő, hogy nem megfelelő műszaki állapotban indult el Budapestről a Hungária EuroCity vonat, mit üzen Lázár János a német határon ragadt 350 utasnak, mit tesz azért, hogy a hasonló esetekre ne kerülhessen sor a jövőben, illetve hogyan kívánja fejleszteni a nemzetközi vasúti közlekedést. Lázár János a HVG szerint a kérdésekre válaszolva azt írta: nem igaz, hogy a vonat nem megfelelő műszaki állapotban indult el Budapestről, mielőtt Hamburg felé vette az útját. Mint tájékoztatott: a vonaton az előírások szerint elvégezték a műszaki vizsgálatot és a tisztítást, és menet közben derült ki, hogy „1, azaz egy darab kocsiban műszaki hiba lépett fel. A műszaki hiba az előzetes vizsgálatokkal nem volt kiszűrhető és előre jelezhető, az út során jelentkezett.”

– üzente az utasoknak a tárcavezető. A miniszter továbbá megerősítette: az eset kivizsgálása jelenleg is zajlik, de az már most megállapítható, hogy a jármű műszaki hibája nem alapozta meg a teljes szerelvény kivonását a forgalomból. A kártérítésről kapcsán a tárcavezető azt írta, hogy bár a szabályozás csupán az utazás németországi szakaszára teszi lehetővé a menetjegy árának visszatérítését – hiszen a magyar, a szlovák és a cseh útszakaszra eső teljesítés megtörtént –, Lázár János saját hatáskörben elrendelte, hogy a teljes menetdíjat térítsék vissza.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a tárcavezető, aki szerint azonban ez mind a németországi illetékesből, mind „a baloldali sajtótermékek és pártok képviselőiből” hiányzott.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.