Pesti Srácok

Ma indul a Marosi PET Kupa

null
Kisköre, 2019. június 18. Saját építésû hajó ér célba a felsõ-tiszai PET-kupasorozat Tisza-tavi futamán, a kiskörei strandnál 2019. június 18-án. Hét csapat hajója három nap alatt Tiszafüredtõl Kisköréig három tonna a hulladékot gyûjtött össze, amelynek nyolcvan százaléka PET-palack volt, és ezeket a korábbi évekhez hasonlóan idén is újrahasznosítják. MTI/Czeglédi Zsolt

Csütörtökön kezdődik a Marosi PET Kupa, amelyen négy napon keresztül öt hajós csapat és kenus különítmény tisztítja meg a folyó Apátfalva és Szeged közötti szakaszát.

A Marosi PET Kupa teljes versenyprogramját négy csapat evezi végig, hozzájuk a nulladik versenynapon csatlakozik a főtámogató vállalat csoportja. A mezőnyt a PET Kupa 5 ország 1 folyó programjának szerb tanárokból álló csapata is erősíti, valamint ott lesznek a tapasztalt folyómentőkből és önkéntesekből álló segítők is. Két hajó az Add kölcsön a palackodat! elnevezésű kampány részeként épült meg két makói iskola és az önkormányzat gyűjtésének köszönhetően. A versenyt különféle programok egészítik ki: lesz PETathlon, gyorsasági verseny, vízicsata. A verseny utolsó napján Szegeden adják a legtöbb petákot gyűjtő csapatnak a PET Kupát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.