Pesti Srácok

Márki-Zay nem tudja adóztatni a földet – Az agrártárca benyújtotta a földadó kivetésének tiltására vonatkozó törvényjavaslatot

Márki-Zay nem tudja adóztatni a földet – Az agrártárca benyújtotta a földadó kivetésének tiltására vonatkozó törvényjavaslatot

Benyújtották a parlamentnek a törvényjavaslatot, amely megtiltja a földadó kivetését a polgármestereknek, helyi önkormányzatoknak - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken Gödöllőn, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésén.

A törvényjavaslatot a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), illetve kormányzati szereplők közösen dolgozták ki és nyújtották be az Országgyűlésnek. A miniszter felidézte: március végén 120 ezer aláírással megerősített petíciót vett át a magyar gazdaszervezetektől, amelyet a MAGOSZ és a NAK indított a földadó eltörléséért, miután Márki-Zay Péter, a baloldal 2022-es közös miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki a helyi gazdákra. A tárcavezető elmondta: a petíciót ő maga is aláírta, mert nem helyes, hogy földadóval sarcolják meg a háborútól, szankcióktól és történelmi aszálytól sújtott gazdákat.

-hangsúlyozta. Hozzátette,

PestiSracok facebook image

Nagy István beszélt arról, hogy az orosz-ukrán háború következtében az ukrán gabona és olajos növények kivitelének jelentős része a korábban megszokott dél-ukrajnai kikötői útvonalról átterelődött az Ukrajnával szomszédos európai uniós tagállamok szárazföldi útvonalaira.

-jegyezte meg.

-mutatott rá. Emlékeztetett, hogy Magyarország az elmúlt hónapokban közösen lépett fel a lengyelekkel, szlovákokkal, románokkal és a bolgárokkal annak érdekében, hogy érdemi uniós intézkedések szülessenek a probléma kezelésére. Az uniós megállapodás létrejött - mondta a miniszter -, azonban a korábbi datálású szerződések tekintetében az uniós jogszabály mégis engedi az importot.

-emelte ki. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az ukrán mezőgazdasági termékeknek eddigiekhez képest erősebb jelenléte a következő években is problémát jelenthet.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a köztestület elmúlt tíz évét értékelve arról beszélt, hogy az öt évvel ezelőtt elkészített dokumentumukban a magyar agrárium fejlődését megalapozó konkrét javaslatokat fogalmaztak meg, és az elmúlt években sok területen sikerült jelentős előremozdulást elérni. Példaként hozta a földforgalmi törvény módosítását, a családi gazdaságokról szóló jogszabályt, valamint az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó magyar társfinanszírozás maximális, 80 százalékos arányúra emelését, az osztatlan közös tulajdon és a generációváltás kapcsán megvalósult változásokat. Győrffy Balázs beszámolt arról, hogy a NAK az elmúlt hónapokban ismét komplexen megvizsgálta az ágazat helyzetét, és megfogalmazta a hatékonyság, versenyképesség javításához szükséges lépéseket. Az elnök hangoztatta, hogy a szervezet az elmúlt évtized alatt megkerülhetetlen, meghatározó szereplővé vált a magyar gazdaságban, agráriumban. "A mellette mindvégig kitartó társszervezetekkel együtt lefedi a teljes értékláncot, és közösen, összehangoltan dolgozva, fellépve hatékonyan képviseli közel négyszázezer tagja érdekeit" - közölte.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.